Belföld

Polt Péter: Tóni, Barbara, illetve Ádám vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

A Schadl-ügyben többször is felbukkant Tóni, Barbara és Ádám neve a lehallgatási jegyzőkönyvekben, Schadl György például Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke például azért találkozott velük, hogy egy nagy, 35 évre, de legalább 10-20 évre szóló üzletről egyeztessen. A vádiratból azonban mindhárman kimaradtak.

Hadházy Ákos független képviselő írásban rá is kérdezett Polt Péter legfőbb ügyésznél, hogy ha nem volt megállapítható velük szemben a gyanú bármely formája, akkor milyen eljárási cselekményeken alapult ez a megállapítás?

Tóni, Barbara, illetve Ádám néven említett személyek vonatkozásában bűncselekmények gyanúja nem merült fel, ezért a büntetőeljárási törvény alapvető rendelkezéseire figyelemmel eljárási cselekmények foganatosítására nem kerülhetett sor

válaszolt Polt Péter.

Mint ismert, Rogán Antal miniszterelnöki kabinetminiszter mostani feleségét Barbarának, kabinetfőnökét pedig Nagy Ádámnak, akinek autót is kellett vinnie Schadl emberének a naplóbejegyzések szerint, és még egyetemi vizsgákat is intéztetett neki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik