Az Alkotmánybíróság szerint nincs oka panaszra Dunaújvárosnak az iváncsai – akkumulátorgyárat, gépgyártó üzemet és gumigyárat is magába foglaló – különleges gazdasági övezet miatt – írja a hvg.hu.
A város azt nehezményezte, hogy ezzel elesik az üzemek biztosította adóbevételektől, és lakosonként 100 ezer forintra taksálták a veszteséget.
A kormány 2021-ben döntötte el, hogy Göd után másodikként Fejér megyében hoz létre különleges gazdasági övezetet, amely az iváncsai akkumulátorgyár és a török Yaris Kabin 6,5 milliárd forintos mezőgazdasági gépalkatrész-üzeme mellett kiterjed a rácalmási Hankook gumigyárra és annak raktárbővítésére.
Dunaújváros rögtön tiltakozott: a polgármester szerint a város elesik az eddig neki járó milliárdos bevételektől, mert egyetlen kiemelt beruházás sem fekszik Dunaújváros területén, ezzel a lépéssel minden egyes dunaújvárositól 100 ezer forintot vesznek el.
A város azután nyújtott be keresetet, hogy a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította a beruházásokat, és ezzel eltérítette az iparűzési adót a környező településektől.
Az Alkotmánybíróság a panaszt azzal dobta vissza, hogy Dunaújváros érintettsége a beruházásokban nem bizonyított.