Belföld

17 évre ítélték a zalai férfit, aki addig szurkálta az exe új párját, hogy beletört a nyakába a kés

Tizenhét év fegyházra ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék emberölés kísérlete miatt azt az a zalai férfi, aki másfél évvel ezelőtt az éjszaka közepén, ittasan támadt a volt élettársára és annak párjára.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt először baráti, majd élettársi kapcsolatban állt a nővel, ami nem volt harmonikus.  A kapcsolatuk alatt a nő viszonyt folytatott egy másik férfivel, amiről a párjának is tudomása volt. A nő időközben a gyakori viták miatt elköltözött az élettársától egy önkormányzati lakásba, azonban a két férfivel továbbra is tartotta a kapcsolatot.

A vádlott és közte egy „se veled, se nélküled” viszony alakult ki, s a férfi többször is kísérletet tett a kapcsolat helyreállítására, mert nem tudott beletörődni, hogy a nő már nem akarja folytatni a viszonyt. Az ominózus napon a férfi elment a nőhöz, s mivel a ház előtt állt a másik férfi kocsija, hazament. Otthon italozni kezdett és Viber üzeneteket küldözgetett a nőnek, aki nem válaszolt.

A Zalaegerszegi Törvényszék  tájékoztatása szerint a férfi elhatározta, hogy számon kéri az exét, és hajnali egy óra után egy konyhakéssel visszament hozzá. Ekkorra már a nő és a barátja elaludtak. A férfi berúgva ház ajtaját és késsel a kezében berohant a hálószobába, felkapcsolta a villanyt és azt kiabálta, hogy „Megöllek, …megdöglesz!”, majd rátámadt az ágyból éppen felkelni szándékozó férfira és több helyen – fején, vállán, felsőtestén, karján, nyakán –  megszúrta. A nyakat ért szúrás során még a kés pengéje is eltörött és annak egy darabja az áldozata nyakában maradt.

Ezt követően mindhárman dulakodni kezdtek, amely  során több kisebb szúrás érte a sértett férfit és támadó a nőt is megütötte. A zajra felébredtek a nő gyermekei, akik az anyjukkal együtt kimenekültek a házból. A támadót a nő után ment és a letört pengéjű késsel a kezében azt kiabálta a nőnek, hogy megöli. 

Az asszony a szomszédos házba futott, ahová ordítva követte a volt párja. A nőnek sikerült a kést kiütni a férfi kezéből, mire ő egy húsklopfolót vett ki a fiókból, ám ezalatt az asszony kimenekült a házból és a vérző párjával, illetve a gyermekeivel kocsiba ültek.

A támadó beugrott az autó hátsó ülésére és tovább bántalmazta az áldozatait egészen addig, amíg a nő párja ki nem rángatta őt az autóból, együttes erővel lefogták és hívták a segélyhívót, melyet időközben már a szomszéd is értesített.  A nő zúzódásos és felületi sérüléseket, míg 13 alkalommal megszúrt férfi súlyos, közvetlen életveszélyt okozó sérüléseket szenvedett.  

A szúrások többsége felületi, szúró, metszett, nem célzott vágás volt, de a nyaki sérülése az orvosszakértő szerint olyan súlyos volt, hogy csak a véletlenen múlt, hogy nem okozott halálos sebet.

A Zalaegerszegi Törvényszék 17 év fegyházra ítélte a férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Enyhítő körülményként értékelték, hogy a férfi nárcisztikus személyiségzavarban szenved – ám ez nem befolyásolta a cselekmény felismerésében – , és azt, hogy büntetlen előéletű, és a nő nem sérült meg súlyosan.

Súlyosító körülmény volt, hogy a férfi ittasan, kitartóan, gátlástalan módon követte el a cselekményt, amelyet előre eltervezett. Az éjszaka közepén tört rá az alvó áldozataira, így csökkentve a védekezésük lehetőségét. A történteket végigélte a nő két kiskorú gyermeke is.  Az ítélet nem jogerős, ellene a vádlott és a védője fellebbezett, az ügyészség 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik