Belföld

Enyhébb büntetést kapott a pofozkodó párja fejét széthasító és felgyújtó bajóti nő

police.hu
police.hu

Jogerősen 14 év fegyházra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a bajóti nőt, aki tavaly újévkor egy fejszével agyonverte, majd felgyújtotta az élettársát. Ez azt jelenti, hogy az asszony négy évvel enyhébb büntetést kapott, mint elsőfokon.

A tényállás szerint a 37 éves nő és a 63 éves férfi több éve élettársakként éltek egy bajóti pincében. A nő a férfi tudtával prostitúciós tevékenységet is folytatott, s gyakran veszekedtek a férfi féltékenysége és a nő alkoholizáló életmódja miatt.

Így volt ez tavaly újévkor is, amikor a nő este nyolc körül részegen ment haza. Ismét összebalhéztak, s kimentek hozzájuk a rendőrök is. Miután elmentek a zsaruk ismét összekaptak, és a férfi lekevert három-négy pofont a nőnek. Ekkor az asszony dühében bántalmazni kezdte a párját, s a mellkasánál meglökte őt. A férfi fejjel hátrafelé a vaskályhának csapódott és vérző fejjel a földön fekve maradt.

A nő ezután mindkét öklével több alkalommal is megütötte a hanyatt fekvő párja fejét, aki könyörgött neki, hogy hagyja abba, de ő magához vette a kályha mellett lévő fejszét és legalább hétszer lesújtott vele a koponyájára. Amikor észlelte, hogy a férfi már nem mozdul, letakarta egy kabáttal a felsőtestét, majd felgyújtotta az ekkor már élettelen férfi testét, és lelépett.

A nő már a nyomozati szakban beismerte a bűnösségét. Azt mondta, hogy nem tetszett neki, hogy a párja megütötte azért, amiért ittasan ment haza. Ettől pedig feldühödött és nekiesett.

A Tatabányai Törvényszék 18 év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a nőt  különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és a védője is enyhítésért fellebbezett.

A Győri Ítélőtábla részben megváltoztatta az ítéletet, és 14 évre enyhítette a nő büntetését. A másodfokú bíróság megítélése szerint az első fokon eljáró törvényszék a büntetés kiszabása során nem volt kellőképpen tekintettel a nő személyében rejlő – jelen esetben kisebb fokú – társadalomra veszélyességre.

Álláspontjuk szerint nagyobb súllyal kell értékelni az enyhítő körülmények között azt, hogy az asszony ez idáig a társadalom peremére szorulva élt. És hogy kirívóan rossz körülmények között, állandóan tettleges – és verbális konfliktusok között laktak együtt a párjával. Ennek egyik epizódja volt a bűncselekmény előtti veszekedés. Ezen körülményeket együttesen értékelve a valóban kegyetlen elkövetési móddal, a 15 éves  középmértéket el nem érő fegyházbüntetés kiszabása volt indokolt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik