Belföld

Polt nem adta ki a nevét, de így is kiderült, ki a kétmilliárdos visszaéléssel vádolt volt helyettes államtitkár

MTI
MTI

Polt Péter nem árulta el a DK-s Vadai Ágnes kérdésére, hogy ki az a volt helyettes államtitkár, aki ellen 2,2 milliárd forintos hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a Fejér Megyei Főügyészség decemberben.

A Székesfehérvári Törvényszék azonban elárulta a Telexnek, hogy a büntetőügy I. rendű – egyedüli közszereplő – vádlottjának monogramja dr. N.J. Az ügyészség korábbi közleménye szerint egy volt helyettes államtitkárt vádolnak, aki 2019 első felében követhette el a bűncselekményt.

Akkoriban egyetlen dr. N.J. monogramú helyettes államtitkár volt hivatalban, mégpedig Nagy János, aki a földügyekért felelt az Agrárminisztériumban.

Nagyot 2018-ban nevezték ki helyettes államtitkárnak, és 2020 decemberében menesztették, miután egy másik korrupciós ügy miatt letartóztatták. Hat év börtönt kért az ügyészség a helyettes államtitkárra.

A mostani ügyben – a vád szerint – 2019 első felében a volt helyettes államtitkár utasítására a minisztérium háttérintézménye ügyvédi irodákkal és egy céggel megbízási szerződéseket kötött, és ezek keretében több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki. Csakhogy az ügyvédi irodákkal kötött szerződésben szereplő feladatokra a minisztériumnak, illetve háttérintézményeinek valójában nem volt szüksége, és a szerződésben foglalt feladatokat a cég nem végezte el.

A volt helyettes államtitkár ezen felül az ügyészség szerint nyomást gyakorolt a minisztérium háttérintézménye által kiírt közbeszerzési eljárásban, hogy az általa kiválasztott, több tíz millió forinttal drágább ajánlatot adó gazdasági társaság nyerje el a pályázatokat.

A minisztérium helyettes államtitkárának érdekkörébe tartozó vádlottak mindezen túl úgy kötöttek adatvédelmi szerződéseket egy fővárosi kerületi önkormányzattal, hogy ezeket a feladatokat már a korábban alkalmazott adatvédelmi tisztviselő látta el.

Az előkészítő ülést március 21-ére és 28-ra tűzte ki a Székesfehérvári Törvényszék. Ha Nagy teljes körű beismerő nyilatkozat tesz és lemond a tárgyalás jogáról, hat év börtönbüntetést kaphat az ügyészség indítványa alapján. Továbbá hat évre eltiltanák a közügyektől, a köztisztviselői feladatok ellátásától és indítványozták a zár alá vett vagyona elvonását – derült ki Polt leveléből, amelyben azt is írta, hogy nyolc másik gyanúsított is van az ügyben.

Nagy János egy korábbi korrupciós ügyben már a bíróság elé állt, miután 2020 decemberében letartóztatták, házi őrizetbe helyezték és menesztették a minisztériumból. Hivatali vesztegetés elfogadásával és közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség a volt helyettes államtitkárt, hat év letöltendő börtönbüntetést és 5,2 millió forintos pénzbüntetést indítványozott a tavaly áprilisi előkészítő ülésen. Nagy azonban ezt nem fogadta el. A vádirat szerint helyettes államtitkárként 830 millió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatáshoz segített volna egy mezőgazdasági vállalkozást hivatali kapcsolatai és befolyása segítségével, cserébe ötszázalékos tulajdonrészt kapott az egyik érintett cégben, így ő is érdekeltté vált, hogy összejöjjön a beruházás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik