Belföld

Lasszóval fogott, útilapus katonákról, NATO-ról, oltásról kérdezték a minisztert

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Novák Előd tett fel három kérdést Szalay-Bobrovniczky Kristófnak.

Az elsőben a Mi Hazánk politikusa egyebek mellett arra várt választ, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf hány katonát küldött már el, idén még mennyit tervez az új korhatáros (45 év) kormányrendelet alapján. Felidézte, hogy a miniszter a Bloombergnek mintegy 8-10 ezer betöltetlen állásról és a jelenlegi mintegy 38 ezres létszám bővítéséről beszélt. Hogyan gondolja a bővítést, kérdezte Novák Előd, aki a Kuruc.info alapján azt írta, hogy közben ugyanis a honvédségtől kirúgják az idősebbeket, az oltatlanokat és a nemzetibb érzelműeket.

Lasszóval kell fogni a katonának menőket, Ön meg elbocsátja őket? Ez az első létszámbővítés a világtörténelemben, amit kirúgással kezdenek. Nem hiszem, hogy sok fiatal megy majd katonai pályára abban a tudatban, hogy 45 évesen útilaput kötnek a talpára.

Azt kérte, Szalay-Bobrovniczky Kristóf tegye közzé a Magyar Honvédség jelenlegi (vagy év eleji) személyi állományának rendfokozati megoszlását. Novák Előd irományához csatolt egy honvédek közt terjedő, faliújságon közzétett hirdetményt, amely azt a pontozást mutatja be, amiről korábban a Válasz Online írt. Arra volt kíváncsi, hogy a személyi állomány értékelési szempontjait központilag szabályozták-e.

Novák Előd a minisztertől arra is választ várt, hány magyar honvédet küldtek idegen országokba szolgálni. Azt írta, a honvedelem.hu-n nincs nyilvántartás erről, ezért országonként kérte a létszámot, azt is, konkrétan milyen nemzetközi együttműködés keretében vannak ott, majd jelezte, pártja sajnálatosnak tartja, hogy a NATO-tagság miatt magyar honvédeket visznek külföldre. A Mi Hazánk politikusa külön rákérdezett arra is, hogy meddig lesz még kötelező a Covid-oltás, hány katonát rúgtak ki oltatlanság miatt.

Emlékeztetett rá, hogy

az Alaptörvény szerint »Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.« Ha viszont az oltatlanokat alkalmatlanoknak minősítik, ilyen egyszerűen kibújhatnának honvédelmi kötelezettségük alól a katonai szolgálatot vállalni nem akarók?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a képviselő egyetlen kérdésére sem adott érdemi választ, mondván, a törvény alapján a Mi Hazánk politikusa nem nyilvános adatokra kérdezett rá. A külföldi missziók esetében a honvédelem.hu oldalt ajánlotta a korábban tartalékos századosként szolgáló honvédelmi miniszter Novák Elődnek, aki Magyar Honvédség tartalékos főtörzsőrmestere, amiért vagyonbevallása szerint tavaly pénzt is kapott (havi maximum/bruttó 200 ezer forintot).

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik