Belföld

Galambos Lajos a kecskeméti parkettásban kezdheti meg a börtönbüntetését jövő héten

Megkapta a behívóját a börtönbe a víz-, gáz- és áramlopás miatt három és fél év szabadságvesztésre ítélt Galambos Lajos. A Bors azt írja, hogy a zenésznek február-15-én kell jelentkeznie majd Kecskeméten, hogy megkezdje a büntetését.

Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy az egyágyas körletek miatt a fogvatartottak körében csak parkettásnak nevezett börtön az 1990-es évek óta működik, s ide kerültek az igazságszolgáltatás, a hatóságok és a fegyveres testületek megtévedt tagjai.

Az intézmény azonban a kényelmi szolgáltatásai miatt roppant népszerűvé vált a gazdasági bűncselekmények miatt elítélt vállalkozók, üzletemberek között, és több politikus is megfordult már itt. A lap megkereste a zenészt is. miután kiderült, hova kell bevonulnia.

Megyek, ahova menni kell, ahova beosztanak. Ennek ellenére, az ügyvédeimmel érdeklődéssel várjuk az ítélet írásos formáját, ami véleményem  és az írástudók véleménye szerint is, részben szembe megy az alaptörvénnyel és az ítélkezési gyakorlattal

– mondta Lajcsi.

Az Index felkereste a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnokságát, hogy valóban Kecskeméten kezdi-e meg a büntetését Lajcsi, de ők sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánták a hírt:

A büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, bármely fogvatartottal kapcsolatba hozható valamennyi adat, információ bűnügyi személyes adat, így a hatályos jogi szabályozás nem ad lehetőséget válaszadásra konkrét személyre, eseményre vonatkozó kérdések tekintetében

– fogalmazott a kommunikációs főosztály vezetője, Makula György, aki tagadta és visszautasította azokat a vádakat, hogy ez a börtön jobban felszerelt és jobb körülményeket biztosít az elítélteknek a többihez képest.

Visszautasítjuk azokat a rosszindulatú híreszteléseket – mint ahogyan ezt már megtettük többször is –, amelyek szerint bármelyik büntetés-végrehajtási intézet jobb körülményeket biztosítana bármely fogvatartottnak. A hazai börtönökben nincsen semmilyen kivételezés, a fogvatartottakra a jogszabályokban megállapított, azonos jogok és kötelezettségek vonatkoznak

– tette hozzá.

Mint mondta, Magyarországon jogszabály kötelezi a fogvatartottakat a munkavégzésre büntetésük letöltése idején, s minden munkaképes rabnak dolgoznia vagy tanulnia kell.

Ennek érvényt szerezve a hazai börtönökben minden munkaképes rabnak dolgoznia vagy tanulnia kell. A portál beszámolója szerint a kecskeméti börtönben fémipari, lakatosipari munkálatokban, illetve szatyorvarrásban vesznek részt a fogvatartottak, illetve a házi műhelyben, a konyhán dolgoznak, valamint a takarítási teendőket végzik.

Kapcsolódó
Nyitott kapunál cigiznek a magyar VIP-börtön rabjai
A legelitebb bv-intézet fogvatartottjai szinte szabadon dolgozhatnak egy családi cégnél, amiből egy börtönparancsnok felesége profitál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik