Véletlenül vették észre az orvosok, hogy nem csak füstmérgezés miatt kell ellátni egy kórházba szállított nőt. Életveszélyes fejsérüléseket találtak rajta ugyanis az ellátása során.
A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsított idén januárban költözött a nőhöz, s mind a ketten italozó életmódot folytattak. Néhány nappal ezelőtt a férfi ketchupot öntött a kanapén fekvő asszonyra és azt rótta föl neki, hogy az „lenézi” őt. Ezt követően veszekedtek, majd a férfi ráült az asszonyra és bántalmazni kezdte. Miután a nő könyörgött neki, hogy ne üsse őt tovább, a férfi felhagyott a cselekménnyel.
Másnap délelőtt a gyanúsított próbált kedves lenni az élettársához, azonban az asszony közölte, nem felejti el, mit tett vele. Emiatt a férfi megragadta a karjait és a terasz korlátjának lökte. Az eseményeknek az vetett véget, hogy az ingatlanon megjelent egy szomszéd és közölte velük, hogy ég a házuk. Ezt követően a mentők füstmérgezés gyanúja miatt kórházba szállítottak a nőt.
Ott az orvosok meglátták a sérüléseit és ellátták azokat. A bántalmazás következtében a nő olyan fejsérüléseket szenvedett, amelyek életveszélyes állapotot eredményeztek. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészséggel, és letartóztatta a férfit. A döntést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, de a védő fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.