Belföld

A bliccelők megbuktatták a BKK tesztjét a mobiljegy utastéri leolvasásáról

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az elmúlt fél évben a BKK új mobiljegy-érvényesítési módszert tesztelt az egyik legforgalmasabb villamosjáraton, a 4-6-oson. A bevezetésekor közölték: a két villamosjáraton a papírjegyekhez hasonlóan a BudapestGO alkalmazásban digitálisan megvásárolt, eseti utazásra szóló jegyek is érvényesíthetők lesznek a járművek utasterében található matricák beolvasásával. Az eseti jegyeket azonnal érvényesíteni kell – tették hozzá.

Az rtl.hu kérdésére a BKK most azt írta: az elmúlt fél évben a szakembereik azt tapasztalták, hogy a járművek utasterében kihelyezett matricák nem javítottak jelentősen a helyzeten, nem segítették céljaikat az elvárt mértékben.

Emiatt társaságunk nem bővíti azoknak a járműveknek a körét, amelyeken a kódbeolvasás az utastérben is lehetséges

– szögezték le.

Ugyan ennél komolyabb részletekbe nem bocsátkoztak, a lap értesülései szerint arról van szó, hogy az utasok nem vettek ezáltal több jegyet. Ehelyett többen is a régi (nem digitális) módszerhez folyamodtak: lecövekeltek a QR-kód mellett, és csak akkor érvényesítették a jegyüket, ha felbukkantak az ellenőrök, ahogy a lyukasztásnál is.

A BKK a jármű belsejére felhelyezett QR-kódos módszerrel párhuzamosan az NFC technológia bevezetésének lehetőségét is vizsgálta. Ezzel egyetlen érintéssel beolvashatóvá válna a digitális jegy vagy bérlet, ami jelentősen gyorsítaná a használatot.

Szeretnénk minél előbb bevezetni ezt a kényelmi funkciót, azonban a tesztelés és a bevezetés részleteiről csak azok befejezése után szeretnénk tájékoztatni a nyilvánosságot

– írta a fővárosi cég a válaszában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik