A Válasz Online-nak írt esszéjében Lányi András azt elemzi, miként dőlt be az elmúlt fél esztendőben az orbánizmus négy szilárdnak hitt pillére közül három, amely alapján arra jut, hogy az Orbán-korszaknak valójában a klasszikus politika szabályai szerint immár vége, amitől a névadónak persze lehet akár még „négyharmados többsége” is legközelebb.
A filozófus szerint Orbán Viktor már nem építhet az Európai Unió cselekvésképtelenségére.
A jól kieszelt stratégiát – uniós forrásból, uniós befektetőkkel finanszírozni egy keleti típusú parancsuralmi rendszer kiépítését – az ukrán városok romjai alá temette Vlagyimir Putyin különleges katonai akciója.
Mostanra kiderült, hogy a magyar gazdaság valójában teljesen védtelen, amin nem segítenek a részben kicsikart uniós támogatások sem. Az emberekkel sokáig szinte bármit el lehet hitetni, a „magyar néplélek” ismeretét sokáig kamatoztatta a kormányfő, de akkor, amikor
külpolitikájának tarthatatlansága bebizonyosodott és gazdaságpolitikájának kilátástalansága lelepleződött, Orbán Viktornak egyetlen dolgot nem lett volna szabad elkövetnie: nem kellett volna itthon új ellenséggel szemben új frontot nyitnia.
Lányi András szerint az alulfizetett, túlterhelt, megalázott tanárok évek óta tartó tiltakozását elintézhette volna úgy, mint eddig, hogy nem tesz semmit, ám a kirúgásokkal elérte, hogy diákok és szülők eddig példátlan módon kiálltak tanáraik mellett, amiből még mindig nem lesz fordulat, országos sztrájk, közoktatási reform, de a szokásosnál jóval szélesebb civil kör tapasztalta meg a rendszer arroganciáját, közönyét a nemzet sorsproblémái iránt, alkalmatlanságát azok megoldására.
A civil tiltakozás döntő változások kiindulópontja lehetne, ha az iskolaügy jelképessé tudna válni, túlmutatna önmagán. Noha az ország jövője az oktatáson múlik, a társadalomnak nincs semmilyen jövőképe, és éppen ez a NER negyedik, egyelőre megingathatatlan, pillére – teszi hozzá a filozófus, aki hosszan elemzi ennek okait, jelezve, hogy ehhez fontos lenne a szembenézés a múlttal, az önismeret,
hiszen a nemzet, ha valami: közös vállalkozás.
Lányi András szerint a jövőkép nem egy elképzelt jövőhöz, hanem a jelenhez tartozik: a tetteinkben tükröződik. Ezen múlik, hogy kiállunk egymásért vagy beállunk a sorba, az a kérdés,
hogy politikai közösség vagyunk-e még (…), amely képes felismert érdekei védelmében cselekedni, vagy csak lakosság. Ettől függ, hogy a NER-nek lesz hamarosan vége… vagy nekünk.
