Belföld

Börtönbe küldenék a polgármesteri hivatalból vécépapírt lopó közmunkást

Jármű önkényes elvételének bűntette és lopás vétsége miatt állítja bíróság elé azt a Jakabszállási Önkormányzatnál közmunkásként dolgozó férfit, aki megpakolta az önkormányzat udvarán parkoló autó csomagtartóját céges szerszámokkal és egyéb holmikkal, majd lazán elhajtott a kocsival.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a büntetett előéletű férfi közmunkásként dolgozott a hivatalnál. Egy júliusi nap bement a polgármesteri hivatal udvarára, ahol nyitva találta az önkormányzat egyik autóját, amelyben még az indítókulcs is benne volt.  Ezt követően kihozott az udvaron lévő garázsból egy sarokcsiszolót, egy véső-fúró kalapácsot, három karton ásványvizet és egy csomag toalett papírt is, és betette a kocsiba azért, hogy ellopja.

Ezt követően átállt a kocsival a szomszédos ingatlan elé, majd lezárta, s gyalogosan távozott. A férfi a gépjárművet jogtalanul használta. Az autót a lopott dolgokkal együtt egy önkormányzati alkalmazott a szomszédos ingatlan előtt megtalálta, így a lopással okozott, közel 130 ezres kár teljes egészében megtérült.

A férfi már többször ítélték szabadságvesztésre, lopások miatt, és a mostani bűncselekményét már különös visszaesőként, egy felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el. Az ügyészség letöltendőt kért a közmunkásra azzal, hogy a a korábbi felfüggesztett büntetését is töltessék le vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik