Golfütőkkel és fejszenyelekkel esett egymásnak két család a csongrádi kompállomáson. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint tegnap délután találkozott egymással a két haragban lévő család a Tisza partján.
A találkozó erőszakba torkollt, és a résztvevők a náluk lévő golfütőkkel és fejszenyelekkel ütötték-verték egymást. A tömegverekedés során többen könnyű, egy férfi pedig súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök három férfit és három nőt elfogtak és előállítottak a csongrádi rendőrségre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók három garázdát őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat.