Belföld

Jogerősen 12 évet kapott a menyasszonyát, majd új barátnőjét és annak anyját is szétszurkáló fiatal

Jogerősen 12 évet kapott az a fiatal, aki a menyasszonyát, majd később az új barátnőjét és annak anyját is megszurkálta, írta lapunknak küldött közleményében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A Fővárosi Főügyészség még 2020-ban emelt vádat az elkövetéskor 16 éves és a büntetőeljárás során újabb bűncselekményeket elkövető fiúval szemben, emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.

A Fővárosi Törvényszék 12 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a kamaszt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.

Az ítélet szerint 2018 elején a féltékeny fiú több alkalommal is megverte a vele jegyben járó nőt aki, ezért elhagyta. A fiatal nem tudta elfogadni a szakítást, s elcsalta a Ráckevei Duna-ághoz, majd az öt méter magas töltésről belelökte a nulla fokos vízbe.

A lány azonban a partra tudott evickélni, ekkor a fiú tovább bántalmazta, majd egy vágóeszközzel test szerte összekaszabolta, és sorsára hagyta az életveszélyes állapotba kerülő lányt. A megszurkált fiatalnak még volt annyi lélekjelenléte, hogy segítséget kérjen a barátnőjétől, később pedig feljelentette az exét. 

Az elkövető bűnügyi felügyeletbe került, és nyomkövetőt kapott. A kényszerintézkedés alatt megismerkedett a Facebookon egy másik lánnyal, aki rendszeresen látogatta őt lakásán, azonban ennek a kapcsolatnak is szakítás lett a vége, amibe a fiú megint nem tudott belenyugodni.

Levágta a lábáról a nyomkövetőt, magához vett egy rugós bicskát és megszökött hazulról. Ezután felkutatta a fiatalkorú lányt annak tartózkodási helyén. Itt annak édesanyjával szóváltásba keveredett, akit négy alkalommal is mellkason, illetve alkaron szúrt, majd a volt barátnőjét először mellbe szúrta, majd további kilenc alkalommal testszerte szétszurkálta.

A lány életét a gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg. Édesanyját életveszélyes sérülései miatt ugyancsak megműtötték, aki a támadás következtében poszttraumás stresszt is elszenvedett.

Az elsőfokú ítélet ellen a fiatalkorúak ügyésze hosszabb tartamú szabadságvesztésért, míg az ámokfutó és védője enyhítésért fellebbezett. Ezt a fellebbviteli főügyészség is fenntartotta. A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú büntetőítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik