Belföld

Agrárminiszter: Kapacitáskieséssel kell számolni az üzemanyagellátásban

Nagy István agrárminiszter Bacsa Györggyel, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatójával és Hazuga Károllyal, a MOL Downstream ügyvezető igazgatójával tárgyalt – erről a miniszter számolt be Facebook-oldalán.

Mint írta, a megbeszélésen elhangzottak rávilágítottak arra, hogy az ország energiaellátása jelen körülmények között is biztosított. Szerinte

az indokolatlan hangulatkeltés szükségtelen.

Ugyanakkor hozzátette, hogy az elmúlt hetek eseményei – mint például a Barátság kőolajvezeték megállása – megmutatták: a stratégiai készletek rendelkezésre állása kiemelt jelentőségű. Az eddig felszabadított készletek visszatöltése elengedhetetlen, hiszen többek között ezzel biztosítható Magyarország üzemanyagellátása. Közölte, a MOL ezen kötelezettségeinek is maradéktalanul eleget tesz.

A minisztert tájékoztatták arról is, hogy lezárult a Dunai Finomító ütemezett nagyleállása, de az újraindítás során további karbantartási feladatok merültek fel,

emiatt kapacitáskieséssel kell számolni az üzemanyag termékek vonatkozásában.

Az, hogy a miniszter hangulatkeltésről beszél azért figyelemre méltó, mert például Balassagyarmaton van olyan kis benzinkút, ahol már csak egy litert lehet tankolni. Továbbá a Mol a minap közölte, hogy jövő héttől – átmenetileg – nem szállít üzemanyagot azoknak a kis benzinkutaknak, amelyekkel az ársapka bevezetése után szerződött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik