Belföld

Kapával vágta fejbe a kutyáját sétáltató apát és fiát egy férfi a XVI. kerületben

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 60 éves férfival szemben, aki kapával esett egy kutyáját sétáltató családnak március végén Budapesten.

A BRFK tájékoztatása szerint a család este kilenc körül indult kutyát sétáltatni a XVI. kerületben, amikor az egyik házból egy kutya szaladt ki hozzájuk. Az ebet követte gazdája is, aki minden előzmény nélkül trágár szavakkal illette a családot, majd kezében egy kapával a család kutyájára támadt.

A férfi ütését az egyik gazda próbálta tompítani úgy, hogy kezét a kutyája fölé tartotta, de így sem tudta elhárítani a támadást. Miután a bántalmazott eb elszaladt, a támadó a gazdákat vette célba. Először az apát vágta fejbe a kapa nyelével, majd a szerszám éles részét használta egy szemtáji ütéshez. A férfi a bántalmazás következtében a földre zuhant, és súlyos sérüléseket szenvedett. A negyedik ütés a leütött férfi fiának a fejét érte, ő könnyebb sérüléseket szenvedett.

A XVI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 60 éves K. Józsefet elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki maradandó fogyatékosságot okozva elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérlete​, valamint állatkínzás vétség megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik