Megszállták a NAV-os nyomozók a kompolti polgármesteri hivatalt. A Blikk úgy tudja, hogy múlt kedden reggel 9-től este 8-ig adatokat töltöttek le a hivatal szerveréről.
A lap információi szerint egy 200 millió forintos pályázat után nyomoznak, amelyből az önkormányzatnak felzárkóztatási programot kellett volna szerveznie. A nyomozók azt vizsgálják, megalapozottak-e azok az információk, amelyek szerint a programokból nem lett semmi, csak lepapírozták, jelenléti íveket kreáltak, és fotókat csatoltak a felzárkóztatási program sosem volt eseményeiről. Ezeket az elektronikus úton küldözgetett dokumentumokat keresték a NAV-osok.
Az adóhatóság sajtóosztálya se megerősíteni, se cáfolni nem akarta értesüléseinket. Kérdésünkre annyit közöltek, hogy „nincs nyilvánosságra hozható információ”.
A 24.hu már a nyáron írt arról, hogy az EFOP pályázat miatt lecsaptak az adónyomozók a Balázs Zoltán polgármester vezette önkormányzatra. Akkor házkutatást tartottak a polgármesteri hivatalban, kilenc nyomozó egy napon át kérdezte ki a dolgozókat, és vizsgálta át az uniós projekt dokumentációját.
Balázs Zoltán akkor kérdésünkre cáfolta, hogy őt is kihallgatták. Azt mondta, a vizsgálat „abból adódott, hogy az országban a választások előtt beindult egy feljelentési hullám, ami Kompoltot is elérte”.
Van egy EFOP-pályázatunk, ebben az ügyben lettünk feljelentve. Az történt, hogy a NAV kijött, áttekintette az iratokat, és egyes iratokat el is vitt további áttekintésre
– közölte akkor a polgármester, aki egy korábbi interjúban azt állította, hogy nagyvonalú életvitelét lottónyereményekből tudja finanszírozni. Az uniós pályázat vizsgálata a jelek szerint azóta is zajlik.