Hétfőn az előkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádol férfinek a pere, aki fél napon át verte a barátnőjét Kőbányán.
A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi nem ismerte be a bűnösségét, és a tárgyalás jogáról sem mondott le a mai előkészítő ülésen, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet.
A vádirat szerint a terhelt 2019 őszén szexuális kapcsolatot alakított ki a nővel, akinek lakásában heti 1-3 alkalommal ott is aludt, ám ennél szorosabb életközösség nem alakult ki közöttük.
A nőnek elege lett a férfi erőszakos viselkedéséből, ezért szakított vele. A terhelt ezt nem tudta elfogadni, ezért továbbra is rendszeresen felkereste a nőt a lakásán, és volt, hogy féltékenységében bántalmazta is őt. A nő fel is jelentette a férfit, aki ellen büntetőeljárás is indult kapcsolati erőszak miatt.Azonban sem az eljárás, sem pedig az ideiglenes megelőző távoltartás nem tartotta vissza a férfit attól, hogy továbbra is felkeresse és bántalmazza a nőt.
A férfi 2020 július végén ismét elment az exéhez, aki azonban még nem volt otthon. Leemelte a bejárati ajtón lévő láncot, illetve lakatot, majd bement a lakásba és ott várt a nőre.
Ennek során puszta kézzel, egy fanyéllel, illetve egy kézi fűrész lapjával is ütlegelte a nőt, majd egy nála lévő tapétavágó késsel fenyegette, később pedig a nő fejét a nyakánál fogva egy szekrényhez ütötte. Amikor a támadó észlelte, hogy az asszony komolyabban megsérülhetett, elhagyta a lakást. A nő életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.