Belföld

Úgy tökön rúgta a főnökét az osztrák gyárban egy kiskunhalasi férfi, hogy súlyos sérülése lett

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki ágyékon rúgta a szintén magyar főnökét egy osztrák üzemben.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint 2020 júliusában a reggeli órákban Ausztriában, a Steyr településen üzemelő gyárban munkavégzés közben keveredett szóváltásba a szintén magyar főnökével, aki kifogásolta a hanyag munkavégzését. A férfi ezzel nem értett egyet, ezért dühében trágár módon szapulni, majd rángatni és rugdosni kezdte, és megkísérelte megütni a felettesét.

A főnök eleinte eltaszította a dühös beosztottat és igyekezett kitérni a további támadások elől, végül közölte, hogy hívja az üzem biztonsági szolgálatát. Ekkor a vádlott a távozni készülő sértett után lépett és szidalmak közepette ágyékon rúgta a főnökét, majd sietve elhagyta az üzem területét.

A megrúgott felettes három hónap alatt gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönt kért büntetővégzésében a büntetlen előéletű férfire. Az ügy azért van a magyar hatóságoknál, mert magyar állampolgár külföldön elkövetett bűncselekményét az a büntetőügyekben eljáró magyar hatóság jogosult elbírálni, amelynek illetékességi területén van a vádlott lakóhelye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik