A múlt hét szerdai tanársztrájk alatt is nagy számban csatlakoztak a tilakozáshoz a ELTE oktatói, nincs ez másképp most sem: 284 oktató írta alá az ezt támogató nyilatkozatot, melyben többek közt azt írják:
- „Elfogadhatatlannak tartjuk a közoktatásban valamint az állami fenntartású felsőoktatásban alkalmazott bértáblát.
- Fel kell emelnünk a hangunk polgári engedetlenségben résztvevő kollégáink elbocsátása, pedagógus kollégáink fenyegetése, félelemben tartása ellen.
- Nem értünk egyet azzal, hogy az egyetemi felvételi rendszert az egyetemi oktatókkal való konzultáció nélkül változtatták meg.”
Az oktatók jelezték, tiltakozásuk nem irányul a hallgatóik ellen, „az ő hosszútávú érdekeiket is szem előtt tartva cselekszenek”. Polgári engedetlenség részeként pénteken oktatói és adminisztratív feladataikat csak korlátozottan látják el.
