Belföld

Több száz szülő és diák demonstrált a Belső-pesti Tankerületi Központnál

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Szülők, diákok és pedagógusok demonstráltak csütörtök délután a Belső-Pesti Tankerületi Központ Damjanich utcai épülete előtt, így tiltakozva az ellen, hogy a Eötvös József Gimnázium 25 tanára és Madách Imre Gimnázium 21 tanára kap fenyegető levelet a munkáltatójától, amiért korábban polgári engedetlenségi akcióban vett részt. A pedagógusok a levelek személyes átvétele mellett döntöttek.

Demonstrációt szerveztek szerda délutánra a Belső-pesti Tankerületi Központ épületéhez, miután több tucat, a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógus kapott értesítést a tankerülettől érkező, kirúgással fenyegető levelekről. Csütörtök délután a Budapest V. kerületi Eötvös József Gimnázium 25 tanára és a VII. kerületi Madách Imre Gimnázium 21 tanára kísérelte meg átvenni a tankerülettől ezeket.

Veletek vagyunk, veletek vagyunk!

– üdvözölték a tankerületi központhoz érkező pedagógusokat a transzparensekkel felszerelkezett tüntetők. A rendőrök nem sokkal fél négy után útjelző bójákat helyeztek ki, mivel annyi volt a demonstráló, hogy a Damjanich utca és Rottenbiller utca kereszteződésénél található négy sávból hármat nagyjából elfoglaltak. A troli egy ideig egy sávon közlekedett a Városliget felé, de nagyjából négy órára akkorára – körülbelül ezer fősre – duzzadt a tüntetés , hogy az egész úttestet elfoglalták.

A leveleket fél négy előtt kísérelték meg átvenni a pedagógusok. A demonstráció délután négy és öt óra között zajlott, itt a tanárok felolvasták a követeléseiket, megosztották a történetüket, és beszámoltak arról is, hogy milyen munkakörülmények között dolgoznak nap mint nap.

A leveleiket átvevő tanárok közül négy óra előtt kettőt engedtek be az épületbe. A tankerületi központ bejárati ajtajára több, üzeneteket tartalmazó cédula mellett hat pontból álló követelést ragasztottak ki:

  • Azonnal vegyék vissza a kirúgott tanárokat! (Ehhez a tankerülethez tartozik a Kölcsey Ferenc Gimnázium is, ahonnan öt pedagógust bocsátottak el.)
  • Biztosítsák a sztrájkjogot!
  • Számoltassák el Pintér Sándort és az oktatásért korábban felelős államtitkárokat!
  • Önálló oktatási tárcát!
  • Béremelést az oktatásban dolgozóknak!
Mohos Márton / 24.hu

A demonstráció első felszólalója, Visnyai Zoltán grafikusművész, az Eötvös egykori diákja Eötvös Józseftől idézve beszélt a zsarnokságról. Ezután Somlai Péter Ferenc, a Madách tanára szólalt fel. A pedagógus azt mondta, átvették a fenyegető leveleiket, és sikerült átadniuk saját levelüket is a tankerület képviselőjének. Lakatos István, az Eötvös tanára azt mondta, a tiltakozásuk nem irányul sem a vezetőik, sem a kollégáik, sem a diákjaik ellen.

A rendkívüli felmentéssel fenyegető levelet a tankerület szakmai vezetője október 6-án küldte el az Eötvös 25 tanárának, akik részt vettek az egy nappal korábbi tüntetésen. Utóbbira a Kölcsey tanárainak kirúgása miatt kerül sor. Lakatos később felsorolta a követeléseiket, a többi között a tanárokat ért retorziók azonnali visszavonását, a tanórák szaktanárok általi megtartásának biztosítását és az oktatás megfelelő anyagi feltételeinek megteremtését.

Szabó Anita szülő arról beszélt, hogy a Madách és az Eötvös még a szerencsésebb iskolák közé tartozik, hiszen ezekben az iskolákban vannak még szaktanárok, miközben sok iskolában Magyarországon már ez sem magától értetődő. Ezért is érthetetlen hogy a gyerekekre hivatkozva a tanárok kirúgásával a tanárhiányt tovább tetéznék.

Az oktatás problémáit nem lehet két nap alatt megoldani, de a tanárok fenyegetését abba lehet hagyni

– mondta. A szülő egyebek mellett a szabad tankönyvválasztást, a sztrájkjog visszaállítását követelte, és azt, hogy a tanárok megfélemlítése helyett találjanak megoldásokat a valós problémákra.

Tar Imre, az Eötvös történelemtanára, aki több mint harminc éve van a pályán, arról beszélt, hogy ma, ha a költségeit levonja a fizetéséből, alig több mint 2500 forint szabadon felhasználható pénze marad. Ez az üzenete azoknak a döntéshozóknak, akik úgy gondolják, hogy a tanárok bérrendezése ráér 2026-ig. Mindeközben – mint mondta – újabb és újabb tantervekkel, adminisztrációs kötelezettségekkel terhelték őket, és ezek mennyisége egy idő után már a minőség rovására ment. Szerinte a hatalom meg sem próbálta megérteni, hogy mi a probléma.

Madarász Éva színművész, a Madách egykori diákja is felszólalt. Azt mondta, a gimnázium nélkül ma nem lenne az, aki, ráadásul szülőként is kötődik a Madách gimnáziumhoz, hiszen a nagyobbik fia oda járt, és a kisebbik éppen oda készül.

Ahogy madáchos vagyok, úgy vagyok kölcseys, vörösmartys

– mondta a színművésznő, amire szavait elnyomta a taps és az üdvrivalgás.

Solymoss Miklós tanár arról beszélt, hogy tizenkét év kétharmados felhatalmazás jó eséllyel elég lett volna arra, hogy a világ legmagasabb színvonalú oktatását megteremtsék ebben az országban, de ez nem valósult meg. Ehelyett a csak a tiltakozó tanárok fenyegetésére futotta. Solymoss azt üzente a politikai vezetőknek: ebből elég volt, „kicsengettek”! A tanár ezután egy perc csendet kért a résztvevőktől, majd a demonstrálók közösen elénekelték a Himnuszt.

A demonstráció öt órakor véget ért. A szervezők azt kérték a részvevőktől, hogy rendezett formában, békésen hagyják el a helyszínt.

Vásárhelyi Árpád, a demonstráció szervezője a 24.hu kérdésre azt mondta, szülőként döntött úgy még a múlt pénteken, hogy a fenyegetéssel sújtott pedagógusok védelmében szerveződésre van szükség.

Két gyermekem járt a kerületi általános iskolába, és azt tapasztaltam, ha a szülők nem mozdulnak meg, akkor sajnos nem fogják elérni ezek az akciók azt az átütő erőt, amire véleményem szerint szükség van

– fogalmazott.

Mohos Márton / 24.hu Vásárhelyi Árpád szülő, a csütörtöki demonstráció szervezője

A tiltakozás megszervezését segítő Facebook-csoport mindössze öt nap alatt duzzadt több mint 1700 fősre. A szervezést segítők között legfőképp szülők voltak, de tanárok és diákok is csatlakoztak. Mindez jelzi az akció széles körű támogatottságát.

Vásárhelyi szerint a szervezők hétfőn kaptak telefonhívást, amelyben arról értesítették őket, hogy az Eötvös gimnázium 25 tanára személyesen szeretne elmenni a levelekért a tankerületi központba. Hozzájuk csatlakozott aztán a Madách további 21 tanára.

A levelekben várhatóan arra hívják fel az érintett pedagógusok figyelmét, hogy a polgári engedetlenséget tovább ne folytassák, illetve, ha mégis ezt teszik, akkor milyen következményekkel kell számolniuk, akár az állásukat is elveszíthetik.

Mohos Márton / 24.hu

A Belső-pesti Tankerületi Központhoz – amelyet jelenleg szakmai vezetőként Marosi Beatrix irányít – ötödik, hatodik hetedik, nyolcadik és kilencedik kerületi köznevelési intézmények tartoznak. Ez összesen 47 általános és középiskolát, zeneiskolát, művészeti iskolát és kollégiumot jelent, közöttük tizenhét gimnáziumot. A tankerületi központ hivatalos weboldala szerint a tankerületben több mint 2200 pedagógus dolgozik, ők több mint 22 ezer diák oktatásáról és nevelésről gondoskodnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik