Belföld

Kővel dobálta a vonatot egy lengyel férfi, majd megvágta a csuklóit, és a mozdony szélvédőjére írta a vérével, hogy Help

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 35 éves lengyel férfival szemben, aki a síneken sétálva vészfékezésre kényszerítette a vonatot, majd megdobálta az ablakait kővel.

A vádirat szerint a férfi májusban Mosonmagyaróvár külterületén, a Hegyeshalom-Győr között húzódó vasútvonalon állt a sínpár közé azért, hogy megállítsa a közeledő személyvonatot. A mozdonyvezető 140 km/h sebességről vészfékezett, hogy el ne üsse a terheltet, aki végül félreugrott a vonat elől.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi fel akart szállni a vonatra, de amikor látta, hogy nem nyitják ki neki az ajtót, elkezdte kővel dobálni az ablakokat. Az elkövető a személyvonat nyolc ablakát és egy ajtóablakot dobott be, miközben a bent ülő utasok próbáltak a berepülő kövek elől félrehúzódni.

A férfi ezt követően mindkét csuklóját megvágta, és vérével a mozdony szélvédőjére írta, hogy „HELP”. A mozdonyvezetőn kívül 25-30 utas és jegyvizsgáló tartózkodott a vonaton, akiknek a testi épsége veszélybe került a férfi magatartása miatt. A dobálás a vonatban több mint 3 millió 400 ezres kárt okozott.

Az eljárás során a férfi véréből kábítószernek minősülő hatóanyagot mutattak ki, bódult állapotban volt a tette elkövetésekor.A Győri Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás miatt állítja bíróság elé a férfit, aki akár négy és fél évet is kaphat a tettéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik