Belföld

Szülői Hang: 37 tanár kapott figyelmeztető levelet a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Ez több mint a tantestület fele.

A Közép-Budai Tankerület a mai nap figyelmeztető leveleket küldött sok polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusnak, köztük a II. Rákóczi gimnázium 37 pedagógusának

– írta a Szülői Hang közösség a Facebookon. A szülők a bejegyzés szerint tiltakozó akcióra készülnek, melyet hétfő reggel 8 órakor tartanak meg a tankerületi központ Fő utcai épülete előtt.

Hajnissné Anda Éva tankerületi vezető – a más tankerületekben postázottal megegyező tartalmú és megfogalmazású – levelében a Rákóczi tantestületének több mint felét kirúgással fenyegette meg. Lapunk információja szerint egy olyan matematikatanár is figyelmeztetést kapott, amiért nem vette fel a munkát az október 5-ei, szerdai engedetlenségi akció során – és ezzel úgymond korlátozta a tanulók tankötelezettségének teljesítését –, akinek a polgári engedetlenség idején nem is volt órája.

A leveleket nem Hajnissné adta át, hanem megbízásából az intézményvezető. A tankerület vezetőjének a dokumentumban egyébként nem sikerült pontosan megneveznie az irányítása alá tartozó intézményt: Budapest II. Kerületi Rákóczi Ferenc Gimnáziumként azonosította, noha az iskolát a szabadságharcot vezető erdélyi fejedelemről, és nem az apjáról nevezték el.

Ez persze apróság ahhoz képest, hogy ha a tanárok folytatják a polgári engedetlenséget, a tankerület pedig beváltja fenyegetését, akkor az intézményben alig marad például nyelvtanár, noha a Rákócziban ötévfolyamos idegen nyelvi előkészítő osztály is van, ahol a diákok az első évben heti 15 órában tanulnak angolt vagy németet, illetve európai uniós képzés is működik, ahol az angolt és a franciát oktatják emelt óraszámban.

Az érintett tanárok a tankerületi fenyegető levelekből az iskola aulájában a tiltakozások jelképévé vált felkiáltó jelet formázták meg.

A II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 68 fős tantestületéből március 16-án 35-en csatlakoztak a sztrájkhoz. Néhány nappal később, március 22-én Áder János akkor még hivatalban lévő korábbi köztársasági elnök tartott előadást a középiskolában. A diákok ekkor kockás ingekkel, és szalagokkal várták az államfőt, az iskolán kívül pedig a „Tanárainkkal vagyunk” molinóval köszöntötték őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik