A szerda este megjelent Magyar Közlönyben az elszabaduló rezsiárak önkormányzatokat érintő negatív hatásainak enyhítéséről is rendelkezett Orbán Viktor miniszterelnök. Az áremelkedések miatt szükségesnek tartják, hogy „egyedi egyeztetések” induljanak a kormány és az egyes önkormányzatok között.
A helyhatóságoktól „menedzsmentterv” készítését várják el, amelyben leírják,
- milyen intézkedéseket tesznek a megnövekedett működési költségek fedezetének biztosítása, illetve a kiadások csökkentése érdekében,
- rendelkeznek az önkormányzat számára hozzáférhető tartalékok felhasználásának ütemezéséről,
- illetve „a vagyonértékesítés kapcsán megtenni tervezett intézkedésekről is”.
A tárgyalásokat miniszteri biztos vezeti, a feladattal Balla Györgyöt bízták meg (ezt már egy hete bejelentette a kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője), akinek megbízása 2022. október 1.-től 2023. június 30.-ig szól, munkáját a Miniszterelnökség irányításával végzi. Az önkormányzatokkal való egyeztetéseken a belügyminiszter, a pénzügyminiszter, valamint a technológiai és ipari miniszter által delegált személyek is részt vesznek.
A rezsiárak elszabadulása, illetve a rezsicsökkentés korlátozása miatt az önkormányzatok is nagyon nehéz helyzetbe kerültek, a gáz, illetve az áram ára is megsokszorozódik számukra. Göd esetében ez például 24-szeres gázárat jelent a korábbiakhoz képest, de Balassagyarmatnál is közel 17-szeres árajánlatot adott az MVM. Önkormányzatok sora döntött sportlétesítmények, kulturális intézmények.
Kiemelt képünkön Balla Györggyel Nyitrai Zsolt fog kezet.