Hetek óta foglalkoztatja a közvéleményt az abortuszhoz való jog. Persze nem először van így, a téma mostani fellángolását pedig az váltotta ki, hogy Pintér Sándor belügyminiszter módosított egy rendeletet, pontosabban egy rendelet mellékletét. Ha ezt olyan valaki olvassa, aki nem itt él, nyilván már azt sem érti, mi köze lehet egy belügyminiszternek ehhez a témához. Mi viszont tudjuk, az egészségügy – no meg az oktatás – hol is lehetne jobb helyen, mint egy rendőrminiszternél.
De térjünk a lényegre. Először kizárólag jogi aspektusból. Mi másból indulhatnánk ki, mint az oly sokszor módosított Alaptörvényből. Már csak azért is, mert az Alaptörvény ide illő rendelkezésének a rendeletmódosítás hívei csak a mondat második felét idézik:
a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.
De ennek a rendelkezésnek van egy első mondata is:
az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz.
Azt is rögzíti az Alaptörvény, hogy „jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel”. Ha elolvassuk a magzati élet védelméről szóló, 1992. évi törvényt, az meg is felel ennek a követelménynek, hiszen számos feladatot ró az államra annak érdekében, hogy lehetőleg ne kerüljön sor az abortuszra. Vagyis egyaránt védi a nőt és a magzatot is. A gond mindössze csak annyi, hogy az állam az itt felsorolt feladataiból gyakorlatilag egyet sem teljesít.
- Nem tesz eleget annak a törvényi rendelkezésnek, hogy „az egészségre ártalmatlan születésszabályozási módszerekről szóló oktatás az alap- és középfokú oktatási intézményekben történik”. Tudjuk, hogy ez nem történik meg.
- Azután az sem valósul meg, hogy „az állam elősegíti a fogamzásgátló készítmények és eszközök rászorultságtól függő kedvezményes igénybevételét, a magzati élet védelmét szolgáló, valamint a fogamzásszabályozást ismertető kiadványok közzétételét és a tömegkommunikáció fórumain való ismertetését”. Lehet, hogy én vagyok tájékozatlan, de nem tudok róla, hogy bárki – akár ingyen – hozzájuthatna bármelyik fogamzásgátló eszközhöz, bármennyire is rászorult.
A korrektség – no meg az abszurd iránti fogékonyságunk – kedvéért azért meg kell jegyeznem, hogy a terhesség-megszakítás teljes (mintegy negyvenezer forintos) költségéből vannak, akik – bizonyos jövedelmi feltételek esetén – akár 50 százalékos kedvezményt kaphatnak. Például az, aki öregségi nyugdíjban vagy bányászok egészségkárosodási járadékában részesül, mintegy húszezer körül megúszhatja az abortuszt (4/A. számú melléklet a 32/1992. (XII. 23.) NM-rendelethez). Talán nem tévedünk abban, hogy a körükből viszonylag kevesen jelentkeznek terhesség-megszakításra.
Ugyanakkor sem az állam, sem az iskola nem vesz tudomást az egész témáról. Ha meg netán az iskola szakembert, civil szervezet szakértőjét hívná meg egy-egy osztályfőnöki órára, máris gyanúba keveredik, hogy LMBTQ-támogatók csapdájába került, így azután egyszerűbb nem foglalkozni ezekkel a „kényes” ügyekkel.
Ugyanez a törvény sorolja fel, hogy mely esetekben és mely időpontokig legális a terhesség-megszakítás. Az egyetlen „rugalmas” pontja a szabályozásnak, „az állapotos nő súlyos válsághelyzete”, amelyet nem kell semmilyen hatóságnak ellenőriznie, a nő maga ítéli meg, hogyha ilyen helyzetbe került.
A jogi hierarchia szempontjából Pintér Sándor jogszerűen járt el, mert a törvény felhatalmazza az egészségügyért felelős minisztert arra, hogy a várandósgondozás részletes szabályait rendeletben állapítsa meg. Magyarán, a törvénnyel kapcsolatos részletszabályokat miniszteri rendelet rögzítheti. Ez meg is történt még 1992-ben, és most ennek a miniszteri rendeletnek az egyik mellékletét – 30 év elteltével – módosította a belügyminiszter.
A módosítás lényege pedig a terhesség megszakításához kitöltendő kérelemnek az a mondata, amely szerint
a bemutatott orvosi lelet rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta.
Mielőtt továbbmennénk, szögezzük le, az abortusz megengedhetősége, annak feltételei, a feltételek szigorítása, vagy éppen betiltása valójában nem orvosi, nem jogi, hanem minden esetben politikai kérdés. A Mi Hazánk küzdött harcosan ezért a változtatásért, és a jobboldali kormány minisztere készséggel teljesítette is a radikális jobboldali párt óhaját.
Eközben Pintér a változtatás magyarázataként az új „egészségügyi szakmai irányelvre” hivatkozik. Ezt az irányelvet a Pintér tanácsadójaként működő Egészségügyi Szakmai Kollégium hozta. A szakmai irányelv azonban nem elsősorban a terhesség megszakítására vonatkozik, hanem „a méhen belüli, élő várandóság megállapításáról és rizikó besorolásáról” szól, miként azt a címe is bizonyítja. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az a bevezető, amely így szól:
A fejlettebb diagnosztikai eszközök lehetővé teszik, hogy a várandós a korábbiakhoz képest hamarabb kapjon információt születendő gyermekéről. Kutatások szerint a magyarok közel kétharmada az első szívdobbanáshoz köti a gyermek életének kezdetét. A szívdobbanás korszerű eszközökkel már a várandósság korai szakaszában kimutatható, ezért a szakmai irányelv teljesebb körben ajánlja a tájékoztatást a várandós nő számára.
Az „újdonság” a szakmai irányelvben is sokkal megengedőbb, mint ahogyan azt a rendelet módosítása tartalmazza: „Nem kívánt terhesség esetén biztosítani kell, hogy a várandós nő a magzatot, annak az adott terhességi korra jellemző életfunkcióit, szívműködését észlelje (pl. a magzat ultrahang képét, a szív pulzációját, ha technikailag lehetséges, egyértelműen azonosítva meg kell részére mutatni, illetve a szívhangot meghallgattatni, amennyiben annak orvosi ellenjavallata nem áll fenn.”
Vagyis, miként a Telex cikke már rá is mutatott, az orvos fogja eldönteni, miként jár el nem kívánt terhesség esetén. Márpedig azt, hogy az orvos és a beteg között a vizsgálat miként zajlik, hogy az orvos az amúgy is nehéz helyzetben lévő nő esetében úgy dönt-e, hogy a további pszichés terhelés adott esetben ellenjavallt, akkor talán nem fogja a teherbe esett nő helyzetét ezzel tovább nehezíteni. Arról már nem is szólva, hogy
Ez persze mit sem változtat azon a politikai szándékon, hogy az abortuszra kényszerült nőt az eddigieknél is kiszolgáltatottabb, megalázóbb helyzetbe hozzák. Éppen azok után, hogy ez év júliusában az Európai Unió parlamentje nagy többséggel elítélte az abortusz alkotmányos védelmének megszűnését az Egyesült Államokban, és felszólított arra, hogy az abortuszhoz való jogot foglalják bele az EU alapjogi chartájába. Az állásfoglalás felszólítja a tagállamokat, hogy az alapjogi chartát egészítsék ki egy olyan mondattal, amely szerint „mindenkinek joga van a biztonságos és legális abortuszhoz.” Az állásfoglalásnak azonban nincs kötelező ereje, az abortusz szabályozása az egyes tagállamok hatáskörébe tartozik.
A biztonságos abortusz nemzetközi napja alkalmából a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa kifejtette, „a biztonságos terhesség-megszakítás terén elért fejlődés visszafordítása ellentétes a tagállamok vállalt kötelezettségével.” Külön utalt a magyarországi rendelet módisítására, ami tovább nehezíti az abortusszal kapcsolatos ellátás igénybevételét.
„Az abortuszvitát kormányzati útra terelni meggyőződésünk szerint ugyanolyan hiba lenne, mint az állami iskolákban a hitoktatást kományintézkedéssel bevezetni” – ezt Kövér László mostani házelnök mondta még 1990-ben. Mindössze 32 év, no meg a hatalom megszerzése elég volt ahhoz, hogy mindkét „hibát” elkövessék.
