Belföld

18 évet kértek a bajóti nőre, aki baltával agyonverte, majd felgyújtotta újévkor a párját

police.hu
police.hu

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állítja bíróság elé a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azt a 37 éves nőt, aki január elsején baltával agyonverte, majd felgyújtotta a 26 évvel idősebb élettársát Bajóton.

dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a 18 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást kértek a vádlottra arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyalás jogáról is. Kérdésünkre elmondta, hogy a nő beismerte a bűnösségét a nyomozati szakban.

Azt mondta, hogy nem tetszett neki, hogy a párja megütötte azért, amiért ittasan ment haza. Ettől pedig feldühödött és nekiesett.

– mondta az ügyész..

A vádirat szerint a nő január elsején összeszólalkozott az élettársával, majd ököllel, és baltával is fejbe vágta. Ezt követően  egy kabáttal letakarta a férfi felsőtestét, majd fahasábokat és papírt tett a kabát alá. Ezután a papírt meggyújtva felgyújtotta az ekkor már élettelen áldozata testét, majd elhagyta a helyszínt. A 63 éves férfi a helyszínen meghalt..

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség 18 év fegyházat kért a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt nőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik