Miért vagyok rá büszke? Hát, azért, mert ilyen, amilyen.

Karmára nem véletlenül büszke a gazdája. Augusztus végén mentőkutya-világbajnokságot rendeztek Olaszországban, a dobogó tetejére a magyar mentőkutya állhatott fel. A versenyre tizennyolc országból érkeztek négylábúak, a magyar induló az osztrák és a dán „kollégáját megelőzve” győzedelmeskedett.

A kutyáknak nyomkövetésben, vagy területkutatásban, vagy romkutatásban kellett bizonyítaniuk. Karmának a romokon három elrejtett személyt kellett megtalálnia, erre a gazdájával együtt fél órájuk volt. A pályamunka során különböző engedelmességi és ügyességi gyakorlatokat mutattak be, például azt, hogyan hoz be egy használati tárgyat – ebben az esetben egy fémkulacsot –, vagy megy végig egy hintán, esteleg egy mozgó pallón. A bírók azt szeretnék látni, a kutya mennyire precízen hajtja végre a kapott parancsokat, mennyire akar megfelelni a gazdájának, és közben milyen örömmel dolgozik.

Karma mindhárom személyt megtalálta, ő kapta a legtöbb pontot, így a malinoius fajtájú, hétéves magyar mentőkutya állhatott a dobogó legfelső fokára. A világbajnok főhadiszállása – gazdájával, Leczki Sarolta címzetes tűzoltó főtörzszászlóssal – a II. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, itt látogattuk meg őket.

Amint belépünk, a világelső kutya alig észrevehetően megbújik a gazdája lábánál, ám amint konstatálja, hogy mindenképp szeretnénk vele közelebbről megismerkedni, a másodperc töredéke alatt előbújik az asztal alól, hogy a simogatásokat bezsebelve újabb játszótársakat szerezzen a labdázáshoz.

Az első kutyámat kilencéves koromban találtam az utcán, kis keverék volt. Utána lett a családnak egy airedale terriere, vele kezdtem el kutyaiskolába járni

– meséli a kutyás történetének első momentumait Karma gazdája. Ekkoriban szabadidejében kutyákat sétáltatott, ebből lett zsebpénze, közben egyre többet tudott meg a különböző kutyafajtákról.

14 éves korában olvasott egy francia tűzoltó mentőkutyáról szóló könyvet, és habár akkoriban már sok kutyás sportot ismert, nagyon megtetszett neki ez a munka, mivel olyan elfoglaltságot keresett, ami egyszerre sport és munka is. „Amiben van alkalmazhatósága is a kutyának, lehet versenyezni, eljutni valahová, kipróbálhatja magát”. Persze nem volt egyenes az út, sok zsákutcát is bejárt, hiszen kezdetben nem igazán volt kitől tanulnia, nem voltak szakkönyvek, tanfolyamok.

Sarolta karrierje során egyébként dolgozott újságíróként, televíziós riporterként is, de emellett is élete része maradt a kutyázás. Mérföldkőnek számító esemény volt, amikor 1999-ben a budapesti Meder utcában volt egy nagy épületomlás: egy bontómunkás véletlenül meglökte a bontás alatt álló épület egyik fő tartóoszlopát, az épület összeomlott, egy munkás pedig alatta maradt.

A helyszínre riasztották a civil mentőkutyás segítőket, köztük őt is, mivel a területen dolgozók nem tudták lokalizálni, hol lehet az eltűnt személy a romok alatt. Végül akkori kutyájával, Kevinnel találta meg. Ez nagy lökést adott ahhoz, hogy továbbra is ebben az irányban foglalkozzon a kutyákkal.

Mindeközben a tűzoltóságon is felmerült az igény arra, hogy felállítsanak egy 24–48 órás, hivatásos tűzoltókból álló szolgálatot, majd 2000-ben az ötlet valósággá vált.

Kutyák nélkül is meg lehet találni egy eltűnt személyt, kérdés, hogy mennyi idő alatt. Ha valaki súlyosan sérülten, eszméletlenül fekszik a romok alatt vagy az erdőben, akkor nem mindegy, mennyi idő alatt találják meg. Még nem találtunk jobb segítséget ehhez, mint a keresőkutyákat

– hangsúlyozza. A kutyák sokkal jobban képesek használni az orrukat, könnyebben és gyorsabban mozognak nehéz terepen, nagyobb területet is képesek átfogni keresés közben, mint bárki más.

A képzettségük különböző, de egyébként alapvetően sok mentőkutya van hazánkban, teszi hozzá, országszerte léteznek önkéntes csoportok, hivatásos szolgálat viszont kizárólag a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon található az egész országban. Ez egy hatfős szolgálatot takar, egy nap munkát két szünnap követ, Sarolta nyolcórás időbeosztásban dolgozik itt szolgálatvezetőként.

A világbajnok egyébként nem átlagos családból származik: szülei, nagyszülei, sőt dédszülei között is vannak mentőkutyák, papája például a bécsi tűzoltóságnál dolgozott mentőkutyaként, nagyapja, Kuba pedig Sarolta első hivatásos mentőkutyája volt a tűzoltóságon, akivel 2005-ben megjárta Pakisztánt is, és emellett 2007-ben szintén világbajnok lett vele romkutatásban Ausztriában.

Karma már saját tenyésztés, gazdája pedig tenyésztőként tudja, milyen tulajdonságokat szeretne látni öröklődni, ő dönti el, milyen tulajdonságokra szűr a fajtán belül.

Más kutya kell vakvezető kutyának, mentőkutyának vagy rendőrkutyának, de Sarolta pontosan tudja, mik azok a tulajdonságok, amik kulcstulajdonságnak számítanak az általa is tenyésztett mentőkutyák esetében: például

• a nyitottság,
• az embercentrikusság,
• a jó kommunikáció
• és a motiválhatóság.

„Ne csak tűrje az embereket, hanem kifejezetten szeresse őket, szeressen enni és játszani, hiszen jutalomként ételt vagy játékot kap, legyen jó a fizikuma, idegrendszere, illetve ne legyen problémája a zajjal és a tömeggel” – sorolja a szükséges jellemvonásokat Sarolta, a labdával a szájában a földkerekség minden szívét megdobogtató Karmát nézve pedig fejben gondolkodás nélkül ki is pipálhatjuk az összeset.

Az új mentőkutya növendékek már nyolchetes koruktól bejárnak gazdáikkal a laktanyába, ezáltal belenőnek az itt megszokott hétköznapi ritmusba. Alapozó gyakorlatokkal indulnak, majd jutalomfalatokkal, játékkal képzik a kutyákat, ők pedig megtanulják, mit jelent a mindennapokban a szolgálati boxokban való utazás, a kék lámpa vagy a sziréna.

A mi feladatunk, hogy ez számukra ne munka, hanem játék legyen

– szögezi le a tűzoltó főtörzszászlós. Mint mondja, a kutyáknál semmilyen szinten nem különbözik az, hogy játékból keresnek-e egy személyt vagy épp egy éles riasztáson vannak – legfeljebb a jutalmazásban, mivel egy eltűnt személy megtalálásakor az ő megmentése élvez elsőbbséget a jutalomfalat odaadása előtt.

Egy mentőkutya önmagában persze még semmit sem ér, hiszen hiába jelez egy romon, ha nincs mögötte a szükséges apparátus. „Kellenek a tűzoltó kollégák, hogy megkezdjék a műszaki mentést, de szükség van egészségügyi háttérre, orvosra is. A mentőkutya, a tűzoltó, az egészségügyi személyzet mind a rendszer része, és csak együtt tudnak eredményesen működni.”

A versenyeken kicsit imitálhatják azokat a veszélyes körülményeket, amikkel a riasztások során találkoznak. A feladatok teljesítésekor pedig nem utolsó szempont, hogy a kutya jól érezze magát közben – a hozzáértők pontosan látják, hogy valóban ez történik-e.

Ha egy kutya örömet mutat, akkor a kutya örül is, ők nem hazudnak. A viselkedéséből lehet tudni, hogy van, ha fenn van a füle, csillog a szeme, akkor örömét leli a munkában, ha lógó fülekkel és farokkal kullog, akkor biztos, hogy legfeljebb túlél abban a szituációban.

Sarolta és Karma mindennapjai nemcsak a riasztásokon és a versenyeken forrnak össze, hanem együtt élnek, együtt mennek mindenhova. „Partnerek vagyunk”, mondja a kutya gazdája, aki megfogalmazza azt is, mit jelent összehangolódni egy kutyával.

„Megtanulják a kutyák, mikor lehetnek aktívak, mikor nem. Én a reggeli kávémra vagyok háklis, addig ne jöjjön senki a közelembe, amíg legalább az elsőt nem iszom meg. Ezt pontosan tudják a kutyák is, hiába kelek fel, nem kezdenek el mászkálni a lakásban, tudják, hogy addig a helyükön kell maradni, amíg nem szólok, hogy felkelhetnek, indulunk.”

Karmával megjárták már Thaiföldet is, gyakorlatilag póráz nélkül mennek mindenhová, a kutya pontosan tudja, mikor kell kísérnie a gazdáját – akkor mellette vagy mögötte halad –, és mikor indulhat el kedvére. Nagyon magabiztos és nyitott kutya az övé, azt nem mondaná, hogy nyugodt, legfeljebb, ha fáradt.

De minden munkakutyára igaz, hogy mindig tettre készek, szeretnének valamit csinálni, és állandóan van valami ötletük. Most nincs kit megmenteni, úgyhogy jelenleg be kell érnie azzal, hogy ellentmondást nem tűrő tekintetek közepette kimatekozza, a fotós és közülem ki bizonyul épp tettre késznek a labda eldobására.

A munkájukkal kapcsolatban úgy vélekedik, mivel veszélyes helyen dolgoznak, veszélyes munkakörnyezetben, nem a veszély megléte a kérdés, hanem hogy tudatosan felkészítsék erre a kutyát is, kiküszöbölve a lehető legtöbb veszélyforrást. A kutyákat is ennek megfelelően választják ki, fontos az együttműködés, a kontrollálhatóság,

Ha egy szituációban odakiabálok neki, hogy jöjjön ide, mert például éppen dől a fal, akkor azonnal kell reagálnia, míg, ha azért szólok, hogy álljon meg, mert épp egy munkagép fog köztünk elhaladni, akkor ott kell megállnia, ahol éppen van. Nem hibázhatunk, ebben a környezetben az élete is múlhat rajta.

Saroltának hat, emelt szintű vizsgás kutyája van, így nem mindig Karmával dolgozik együtt, de ő az úgynevezett zászlóvivő kutyája, azaz vele jár versenyekre, hozzá köthető a legtöbb élménye. Egy összetett stratégiai kérdés, melyik riasztásra épp melyik kutya megy, és maga a művelet is egy komoly logisztikai feladat.

Mindezt egy konkrét szituáció leírásával is érzékelteti. Ha eltűnik egy demens nagymama, az első lépés, hogy a keresést vezető személy leül beszélgetni a családdal az illető életéről, hiszen egy demens személynél sokszor a hosszú távú memória sokkal jobban működik, mint a rövid, így „ha zavartan csavarog valamerre, valószínűleg a múltjából visszatérő valamelyik emlékéhez ragaszkodik”.

Ha tudják, hol élt, hol dolgozott, hol és hogyan haltak meg a családtagjai, történt-e valami megrázó az életében, az hol történt, akkor fel tudnak állítani egy tézist a hollétével kapcsolatban. Tegyük fel, az illető bátyját elütötte egy teherautó a pilisszántói kanyarban, és ez nagyon megrázta egykor: ebbe az irányba mindenképpen érdemes küldeniük egy keresőcsoportot.

Mindeközben meg kell nézniük, hol vannak térfigyelő kamerák, milyen tömegközlekedési eszközök jönnek szóba, előbbi esetében a felvételeket elkérni, utóbbinál a sofőrökkel beszélni: „ez egy legyezőszerűen szétterülő munka, gyakorlatilag egy pókhálót szövök a rendelkezésemre álló információkból, és várom, hogy megmozduljon a háló”. És a legfontosabb:

hogy egy mentőkutya megtalálja-e a keresett személyt, az attól függ, hogy az adott személy ott van-e vagy nincs.

Ez elsősorban logisztikai kérdés, hogy az eltűntről kapott információk helyesek-e, és hogy azok alapján jó helyen keresik-e őt.

Ennek ellenére az emberek előszeretettel versenyeztetik a mentőkutyákat gondolatban, mondván, egyikük 76, másikuk 87 ember életét mentette meg, míg van, aki „csak” 42 személyt talált. „Ez nem így működik, a riasztások egyformán fontosak, mindegy, hogy élőt vagy halottat keresünk, mindegy, hogy a kutya vagy más találta meg. A lényeg, hogy meglegyen az a személy.”

Karmával már rengeteg közös riasztásuk volt, de a kutya még nem talált élő személyt. „De csak azért nem, mert nem volt azokon a riasztásokon élő személy”, hangsúlyozza a gazdája. Egy másik kutyája, Daira viszont például tavasszal a Dunakanyarban talált meg egy eltűnt ukrán fiatalembert, aki öngyilkosságra készült. A 21 éves fiatal túlélte az esetet.

A mentőkutyázásnál ráadásul el kell engedni, hogy „ez rólad meg a kutyádról szól”, mivel alapvető elvárás a kutya nyitottsága, és hogy jó kapcsolata legyen idegenekkel – teszi hozzá. „Onnantól kezdve, hogy a kutyát elengedem keresni, a kutyának már nem a gazdája az első, hanem a keresendő személy.” A gazda egy logisztikai vezetőként van jelen a keresésben.

Sarolta nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy közel harminc éve mentőkutyaképzéssel foglalkozhat, és immár 22 éve a tűzoltóságon dolgozhat hivatásos tűzoltóként.

Nekem ez nem munka

– állítja, egyúttal jelzi, mennyire rizikós, ha egy hobbi munkává válik, hiszen könnyen kiéghet benne valaki.

Nála azonban ez nem történt meg, munkaként is leköti, szereti a kutyák sokszínűségét, a képzésüket, az „agyalást”: minden kutya más, más a reakciójuk, másképp gondolkodnak, így ő maga is teljesen máshogy képzi mondjuk a border collie-ját vagy a malinois kutyáit.

Nem a győzelemért versenyez, a világbajnokságra sem győzni ment, hanem versenyezni. Érdekli, hogy a munka, amit belerakott – és amiben az ő személye is megjelenik – tényleg jó-e, a módszere, az általa megalkotott tematika hogyan működik. A szakmai kíváncsiság hajtja, a valódi eredmény számára pedig nem a világbajnoki serleg, hanem Karma teljesítményfüzete.

Ebben az látható, hogy a kutya az összes vizsgán, versenyen a lehető legmagasabb szinten szerepelt, van Párizsból egy francia bajnoki címe, kétszer volt osztrák bajnokságon második, illetve a dobogó második fokára állhatott a szlovéniai mentőkutya-világbajnokságon is – akkor még „pályakezdő” volt, mégis csak egy-két ponton múlt az első hely.

Nemcsak egyszer tudunk egy serleget véletlenül megnyerni, hanem egyenletes, magas szintű munka áll mögöttünk, nemcsak Karmával, hanem minden kutyámmal. Nekem ez a fontos.

A „munkaidőn” kívül Karma is éli a boldog kutyák hétköznapjait: kutyafuttató, Normafa, Hajógyári-sziget is szerepel az állandó programok között. „Valamelyik nap is elmentem ügyintézni, tízemeletes irodaház, tíz emeletet játszott végig az emberekkel”. Sarolta közben mutogatja a telefonján a különböző helyszíneken készült felvételeket, bármilyen lelkes kutyáshoz hasonlóan nála is sokáig kellene keresgélni egy olyan képet vagy videót, amin nincs ott ott valamelyik kutyája, vagy legalább egy tappancs a felvétel valamelyik sarkában.

Rengeteg időt töltünk együtt, ha csak lehet, ott van mellettem, »kutyajó« élete van. Kutyaként szeretem, és azt adom meg neki, amire szüksége van. Ez egy átlagos kutyaélet, rengeteg sétával, tréninggel, játékkal, jutalomfalattal, kutyatársasággal, de nem csak aktív együttléttel: ott van mellettem, ha utazom, ha szállodában szállok meg, vagy ha éppen vadkempingezek, étteremben eszem, vagy bevásárlóközpontban járok.

Otthon mindenhol kutyafekhelyek vannak, és ugyanúgy „megbolondul”, mint minden hétköznapi kutyagazdi, ha kutyás boltban jár. Rengeteg játékuk van, hisz minden kutyának más a kedvence.

Ha hosszabb időre elutazik, a kutyái – mind rendelkeznek „keresztszülővel” – a barátainál vannak „szétosztva”, Karma például az egyik barátnőjénél száll meg, ahol több kutya is társa ezekben a hónapokban.

Neki ez inkább egy hosszú nyaralás

– mondja ezekről az időszakokról, jelezve, hogy kutyái  nyitottak és barátságosak. „Ezt a nevelést kapják, kifelé nyitom őket, ahelyett, hogy magamra zárnám. A kutyák pontosan tudják, hogy »anya eltűnt, anya jönni fog«.” Neki kétszer örül: amikor viszi a barátnőjéhez, és amikor elmegy érte.

A mentőkutyák nyolc-tízévesen mennek nyugdíjba, előre nem lehet megmondani, mikor jön majd el ennek az ideje. „Látszik, hogy mennyire rakják bele magukat egy szituációba, feladatba, hogy mikor kezdenek el inkább kihúzódni belőle, mint előre menni. Akkor már nem őt akarom ezzel terhelni, jöjjenek a fiatalok”, mondja.

Az átmenet persze nem könnyű, hiszen a kutyák még szeretnék ezt továbbcsinálni, de a gazda feladata észrevenni, mikor elég. „15 évesen is benne lesz a vágy, hogy egy kicsit csinálja. Ilyenkor néha kivisszük őket tréningre, a rom szélén kap egy személyt, azt megugathatja, megdicsérjük, ilyenkor érzi, hogy ő is egy értékes tagja a társadalomnak”, meséli Sarolta a „nyugdíjazás” részleteit.

Van egy normális íve az életüknek, mint bármelyik kutyának. Csak ők járnak közben dolgozni is.