Belföld

Felfüggesztettet kapott a kisgyermekét leforrázó mérai nő

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte büntetővégzésében az Encsi Járásbíróság azt a védekezésre képtelen személy sérelmére gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolt mérai nőt, aki leforrázta a gyermekét, majd nem vitte vissza a kórházba.

Az asszony együtt élt az akkor még nyolcéves gyermekével, élettársával és további négy gyermekével. Két és fél évvel ezelőtt az egyik reggel véletlenül meglökte a kályhán lévő  kávéfőzőt, mely ledöntötte az ott melegedő forróvizes edényt.

A kiömlő forró víz a kályha mellett ülő gyermek jobb karjára ömlött, melynek következtében a kicsi másodfokú, nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett. A gyermeket az anya néhány nappal később saját felelősségére hazaszállította, ahol a rossz higiéniás körülmények miatt gyulladásos szövődménye keletkezett.

A nő a megadott kontroll időpontban nem vitte vissza a gyereket a kórházba, ez a gyógyhajlam romlását eredményezte, mellyel súlyosan veszélyeztette gyermeke testi fejlődését. A bíróság 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte a többgyermekes anyát, de a büntetés végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. A büntetővégzés jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik