Belföld

Rtl.hu: Épelméjű a Deutsch Tamás apósának megölésével gyanúsított férfi

rtl klub
rtl klub

Lezárult az elmeorvosi vizsgálata B. Istvánnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte Lazsányi Lászlót, a Csepel egykori labdarúgóját, Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő apósát. Az rtl.hu információi szerint megállapították, hogy a férfi cselekvőképes, az elkövetéskor teljesen beszámítható volt, fel tudta mérni tette súlyát is.

Ez azért fontos, mert a szakvélemény befolyásolhatja a büntetés jellegét, mértékét is. A Fővárosi Főügyészség is megerősítette, hogy a gyanúsított esetében „büntethetőséget kizáró vagy korlátozó ok nem áll fenn”.

Az akkor 57 éves gyanúsítottat a rendőrök a Nánási úti tetthelyen elfogták, beismerő vallomást tett. Azt később úgy módosította, hogy jogos önvédelemből ölte meg Lazsányi Lászlót.

A férfi letartóztatásban várja a nyomozás végét, de az rtl.hu szerint a bíróság szeptember elsejei ülésen szigorított, lakóhelyre korlátozott bűnügyi felügyeletet, vagyis házi  őrizetet rendelt el, ami ellen az ügyészség fellebbezett, azt kezdeményezte, hogy hosszabbítsák meg B. István letartóztatását.  Végső döntés a napokban várható.

Kapcsolódó
Rtl.hu: korábban CBA-tulajdonos volt, évekig fényűző életet élt a Deutsch Tamás apósának megölésével gyanúsított férfi
B. István anyagi lecsúszásához egyetlen, nagyjából tíz évvel korábban meghozott rossz döntés vezetett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik