Belföld

Interjúban beszélt homályos részletekről az egyik romagyilkos

Kovács Tamás / MTI Fotó
Kovács Tamás / MTI Fotó
Kiss Árpád a Jobbikra, szélsőjobbos szervezetekre és a Gyurcsány-kormányra is tett célzásokat, bár a rendőrség nem indított új nyomozást.

Exkluzívnak beharangozott interjút adott Kiss Árpád, a 2008-2009-es romagyilkosságok egyik (jogerősen életfogytiglanra) elítélt elkövetője a kormányhoz húzó Mediaworks Hírcentrumnak, amit a Magyar Nemzet is leközölt. A lap arról ír emlékeztetőül, hogy egy csapat férfi cigányokra vadászott 2008 júliusától 2009 augusztusáig, a támadássorozatban gyújtogattak és lövöldöztek, hat ember meghalt, öt megsérült. A támadásokat az ország északkeleti negyedében vitték véghez, Pest, Heves, Borsod, Szabolcs és Hajdú-Bihar megyékben.

A nemrég, 13 év börtönbüntetésből szabadult Cs. Istvánról azt mondta Kiss, nem érdekli a férfi, aki az utolsó két gyilkosságban vett részt sofőrként szerinte. Kiss elmondta még, a pár éve újraindult nyomozás során ő két további elkövetőről is beszélt a nyomozóknak, de végül az eljárás nem vezetett eredményre:

Összesen tehát hatan vettünk részt a romák elleni támadássorozat tervezésében és végrehajtásában. Négyünket felelősségre vontak, az előbb említett két személy viszont mindent megúszott. Ez számomra megdöbbentő!

Kapcsolódó
13 év után kiszabadult a börtönből a romagyilkosságok egyik résztvevője
Cs. István a brigád sofőrjeként vált ismerté.

Azt állítja, az egyik ilyen személy „a Jobbikban önkormányzati tisztségig jutott”, őt tanúként hallgatták meg, szerinte felbujtóként volt szerepe, a másik személy anyagi támogatást nyújtott. Kiss olyanokról is beszélt, miszerint egy társuk testvére az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban dolgozott, és tippeket adott nekik, illetve hogy titkosszolgálati provokáció előzte meg az első, galgagyörki támadásukat. Szerinte a Magyar Gárdába és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomba is beépült fedett ügynökök fokozták a feszültséget.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyébként a nap folyamán visszautasította Kiss állításait, azokat hazugságnak nevezve. Hozzátették, „lehet, hogy vannak baromarcúak, akik bármire kaphatóak, de mi nem azok vagyunk. Mi gondolkozó, felelősségteljes, szellemi hagyományokhoz ragaszkodó, autonóm harcosok vagyunk. Nem rángat minket senki sem dróton, semmiféle bűncselekményre nem vagyunk kaphatóak sem direkt, sem hátsó sugalmazás által.”

A Magyar Nemzet-cikk felrója még a Gyurcsány-kormány felelősségét a Katonai Biztonsági Hivatal mulasztásai miatt, illetve hogy Gyurcsány Ferenc megjelent a romagyilkossági per egyik tárgyalásán. Kiss a cikkben elismerte, hogy ő és csapata követték el a romagyilkosságokat állítva, hogy nem ő volt a csapat vezetője, szeretné ezért is, hogy felülvizsgálják az ítéletet. Mindenesetre az új információk birtokában úgy döntött a rendőrség, megszünteti a nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik