Belföld

Magyar Nemzet: perújítást kezdeményez a romagyilkosságok egyik elkövetője

Perújítást kezdeményez a romagyilkosságok ügyében elítélt egyik elkövető – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a férfi arra hivatkozva folyamodik a jogi lehetőséghez, hogy „a korábbi eljárás során nem derítették fel megfelelően a szocialista kormányzat, illetve a titkosszolgálatok szerepét a történtekben.”

A Magyar Nemzet nem nevezte meg, melyik elítélt kezdeményezett perújítást.

Romagyilkosságok: itt vannak a brutális részletek
A négy vádlott kilenc helyszínen támadott meg romákat, összesen 78 lövést adtak le, hét helyszínen összesen tizenegy Molotov-koktélt hajítottak el.

2016 januárjában a Kúria Kiss Árpád Sándor elsőrendű, Kiss István Zoltán másodrendű és Pető Zsolt István harmadrendű vádlott tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. Negyedik társuk, Csontos István 13 év fegyházat kapott. Az elítéltek feltételesen sem helyezhetők szabadlábra.

A jogerős ítélet szerint az elkövetők 2008-ban hat, 2009-ben három, romák lakta házra lőttek rá, illetve dobtak Molotov-koktélt. 2008-ban két ember halt meg, kettőt megsebesítettek, 2009-ben négy áldozatukat ölték meg, kettőt súlyosan megsebesítettek – emlékeztetett a Magyar Nemzet, ami a hétfőn megjelenő számában további részleteket ígér a perújításról.

Kiemelt kép: Budapest, 2015. április 15. A romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságok másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán 2015. április 15-én, az első tárgyalási napon. Jobbra Máziné Szepesi Erzsébet bíró, tanácselnök (j3).
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik