Orbán Viktor miniszterelnök tavaly januárban, a magyar kultúra napján beszélt arról, a múlt mellett fontosnak tartja, hogy hajlékony maradjon a magyar nyelv, amire kevés figyelmet fordítunk. Mint fogalmazott: „Nagyon sok újítás érkezik az életünkbe a számítástechnika okán is meg az új egyéb technológiák miatt. Ha ezeket nem tudja a magyar nyelv jól leírni, pontosan értelmezni, és kifejezni, akkor egy maradi, megcsontosodott nyelvvé válik a mi nyelvünk. Tehát fontos, hogy folyamatosan hajlékony állapotban tartsuk és megújítsuk. Ebben szerintem most nem állunk túl jól, vagy legalábbis hiányzik az összefogott munka, amely azzal próbálkozna, hogy a XXI. században is használhatóvá, hajlékonnyá tegye a nyelvünket.” Tényleg ekkora a baj?
Prószéky Gábor: A nyelvünk ugyan folyamatosan változik, de például a nyelvek hangtana meglehetősen stabil, és ezen nem nagyon tudunk módosítani, szándékosan pedig semmiképp. Az idegen hangokról sokszor nem vesszük észre, hogy azokat mi magyarul próbáljuk kiejteni. A cseh nyelvben például van egy olyan hang, például Antonín Dvořák nevében, amit a gyakorlatban sokszor rzs-vel írnak le, mert nem tudjuk kiejteni a szükséges módon az ř betű által jelölt hangot, és ez visszahat az írásmódra. Az angolban a th helyett a magyarok gyakran mondanak t-t, z-t vagy f-et, mert nekünk olyan beszédhangunk nincs, mint amit az angolban a th betűkapcsolat jelöl. Találkozhatunk olyan külföldiekkel, akik hiába próbáljak a magyar a betűnek megfelelő hangot kiejteni, az vagy az á-hoz, vagy az o-hoz lesz hasonló. A szisztematikusan végbemenő hangtani változásokat viszont nem könnyű észrevenni, mert az egy évtizedek, évszázadok alatt lezajló folyamat.
Mindeközben új szavakkal akár egyik napról a másikra is találkozhatunk a köznyelvben. Ez sem aggasztó?
Prószéky Gábor: Amikor ma nyelvi változásról beszélünk, a legtöbben arra gondolnak, hogy jönnek az új szavak. Azok egyébként tényleg nagyon jönnek, szinte csettintésre. Megjelennek olyan kifejezések, amik korábban nem voltak, most meg már használjuk is őket. Kétségtelenül olyan hatékony a kommunikációs rendszer, amilyenre korábban még nem volt példa, 10-20 évvel ezelőtt sem. Nagyon fontos kérdés, amint az előbb is említettem, hogy a más nyelvekből átvett kölcsönszavak jól illeszkedjenek a hangrendszerhez. Sokak berzenkedése abból adódik, ha érezzük, hogy valami nem jól illeszkedik, és ki-ki vérmérséklete szerint reagál erre.
Mint például?
Prószéky Gábor: Évtizedekkel ezelőtt kezdtünk el barátkozni a fájl szóval, de nagy vitákat generált, hogy belefér-e ilyen „csúnya” hangalakkal a magyar nyelvbe. Ma már széles körben elterjedt, mert egy fontos szoftvergyártó a magyar szövegszerkesztőjében ezt az alakot preferálta. Érdekes példa lehet a „nem magyar íráskép – idegen vagy magyar kiejtés” témakörben a Sony, ugyanis azt még az is tudja, hogyan kell ejteni, aki kevésbé járatos az angol írásmódú szavak kiejtésében, míg például a vele „rokon” Sanyo márkanevet gyakorlatilag senki se ejti Szanjónak, mert a magyarban létezik egy Sanyó forma, a Sándor beceneve, amit mindenki ismer. Így ez a betűsor kevésbé „idegen”, mint a Sony, mert egy kicsit olyan, mintha ennek volna magyar megfelelője.
Így lett magyar szó a lájk is?
Ludányi Zsófia: A lájk valóban igen hamar magyaros írásmóddal terjedt el, olyannyira, hogy 2015 óta az új helyesírási szabályzat szójegyzékében is így szerepel, ez a kodifikált írásmód. Érdekes, hogy vannak olyan idegen szavak, amelyek úgymond hagyják magukat átírni magyarosra, mint ahogy a lájk(ol) esetében is történt, míg más kölcsönszók esetében az írásgyakorlat meghagyja az idegenes írásmódot A like – lájk magyaros átírását valószínűleg az támogatta, hogy amikor -(o)l igeképzőt kapcsoljuk hozzá, egyszerűbb a kiejtésnek megfelelően leírni a lájkol igét, az emberek pedig az egyszerűbb megoldásokat szeretik. Ha a forrásnyelv szerinti írásmódot alkalmaznánk a like esetében, akkor az igeképzőt kötőjellel kellene kapcsolni hozzá az akadémiai helyesírási szabályzatnak megfelelően (like-ol), ez pedig kétségkívül kevésbé „felhasználóbarát” megoldás.
Prószéky Gábor: Aranyszabály viszont erre sincs, mert rengeteg ember vagy annyira konzervatív, vagy esetleg tud annyira angolul, hogy nem meri leírni úgy, hogy lájk, mert egyszerűen zavarja a szemét. De ott van egy másik szó, a pub, aminek nem igazán van szerencséje a magyar nyelvvel. Amit jelöl, az ugye nem egyszerűen kocsma, hanem egyfajta brit kocsma, szőnyeggel és barna sörrel. De ezt a szót valahogy nem merjük leírni az ejtés szerint pabnak, ugyanis tudat alatt érezzük, hogy az egytagú szavaink általában régi eredetűek, és új képződményeknek viszonylag nehéz bekerülni közéjük.
Ezek szerint az idegen szavak írásmódját egy idő után az dönti el, hogy miként használja a többség?
Prószéky Gábor: Leegyszerűsítve a helyzetet: a helyesírási szokások területén két alapvető csoport van, a hagyománytisztelő és a megengedő. Azt látjuk, hogy a bölcs megoldás az, ha ráhagyjuk a gyakorlatra, hogy melyik változat válik be.
Voltak korábban pályázati kiírások a helyesírás szempontjából nehezen kezelhető új szavak más alakokkal való helyettesítésére. Ilyen szó volt a spray. Ebben már az se biztos, hogy s-sel vagy sz-szel kell-e kezdeni, továbbá az se, hogy a szó végén j van, y van, vagy nincs is mássalhangzó? A győztes javaslat a permet szó lett, ami minden szempontból elfogadhatónak bizonyult, ám a spray helyett mégse használja senki. Tehát az nem működik, hogy javasoljuk, hogy tessék permetnek lenni.
Ludányi Zsófia: Semmilyen szabály vagy általános törvényszerűség nincs arra, hogy a magyarba bekerült kölcsönszók mely esetekben tartják meg az idegenes helyesírást, és mikor kezd elterjedni a magyar kiejtésnek megfelelő írásmód. A helyesírási kodifikáció idővel rögzíti az elterjedtebb formát, akár vagylagos formában is, mind a magyaros, mind az idegenes megfelelőt, mint például az e-mail – ímél, chat – cset esetében történt.
Az új nemzetközi szavakat főként a fiatalabb korosztály veszi át a digitalizáció hatására, hiszen sokkal szorosabb a kapcsolatuk a technológiai innovációkkal, a közösségi médiával. Nem félő, hogy túl nagy generációs különbség alakul ki a szóhasználatban?
Prószéky Gábor: A szavak tényleg ömlenek be. Ami tegnap még nem volt, ma már létezik, és sokan mégse értik a jelentését. Azok, akik régebb óta használják az anyanyelvüket, nehezebben alkalmazkodnak az újdonságokhoz. Sőt, mivel számos esetben sem a megnevezett dolgot, sem a kifejezést nem ismerik, sokszor ellenérzést szül bennük a kifejezés. Mindannyian látjuk, hogy hány 80 éves jár olyan ruhában, amit a huszonévesek is felvesznek. Ez van, akinek megy, van, akinek nem, de ez habituális kérdés és nem nyelvészeti.
Újszerű az is, hogy főként a fiatalok alakítják át a szókincsünket. Erre volt precedens a múltban?
Prószéky Gábor: Ilyen nagy sebességgel soha. Korábban általában nem a tizenéveseknek jött be egy szó, hanem a társadalom egészének. Amikor Kellér Dezső először mondta ki, hogy a magánszektornak legyen a rövidítése a maszek, ennek a szónak évek kellettek, míg szájról szájra terjedve eljutott a társadalom nagy részéhez. Ma egy új szó másnap közismert lehet a tömegkommunikációnak köszönhetően.
Főként angol nyelvterületről érkeznek most az új szavaink?
Prószéky Gábor: A nyelvészetben jól ismert fogalom a területi hatás. A mi eleink is jöttek valahonnan, találkoztak törökökkel, bolgárokkal, aztán a Kárpát-medencébe érve a magyar keveredett a némettel vagy épp a szomszédos szláv nyelvekkel, ami óhatatlan. Ma a nemzetközi szavakkal kapcsolatban viszont éppen az az érdekes, hogy bár zömében ezek tényleg angol eredetűek, de nem a földrajzi együttélés, hanem az internet hatására tűnnek fel gyakorlatilag egyszerre, Japántól Argentínáig és persze Magyarországon is. Ennek tehát ma már semmi köze nincs ahhoz, hogy ki a szomszédom, hanem a világtrendek alakítják a szóátvételt.
Kell ezeket az idegen szavakat magyarítani?
Prószéky Gábor: Rengeteg olyan szó létezik, aminek egyszerűen nincs magyar megfelelője. Egy 17. századi angol fregatt különböző részeinek sincs például, ezért a szótárakban rajzokat közölnek, és nyilakkal mutatják, hogy melyik szó melyik elemére utal egy ilyen hajónak. Hogy modernebb példát mondjak, mielőtt az Európai Unióhoz csatlakoztunk, olyan uniós dokumentumokat is le kellett fordítani magyarra, melyben hemzsegtek az Északi-Jeges-tenger halászatához köthető szakszavak, melyeknek egyáltalán nem volt magyar megfelelőjük.
Ludányi Zsófia: A Nyelvtudományi Kutatóközpont nyelvi közönségszolgálatához néhány hónapja érkezett egy olyan megkeresés közlekedésmérnököktől, hogy a mikromobilitási járművekre (elektromos rollerek, pedelecek) találjunk egy magyar megfelelőt. Amikor javaslatot teszünk, alapvető terminológiai szempontokat is figyelembe veszünk, például azt, hogy az új terminus illeszkedjen a magyar terminusok rendszerébe. Mi a könnyűjárműves közlekedést és a mikroközlekedési eszközöket ajánlottuk, de egy új terminus bevezetése – mint a korábbi példákból is láttuk – akkor tekinthető csak sikeresnek, ha az adott közösség használatba is veszi. Ebben az esetben ráadásul a kifejezést nem kizárólag a szakemberek használják, így inkább az a kérdés, hogy mennyire kezdik el széles körben használni az emberek a javasolt formákat.
Mennyien kérnek ezen a fórumon segítséget, eligazítást?
Ludányi Zsófia: Évente megközelítőleg ezer e-mailes megkeresésünk van, jellemzően olyanoktól, akik hivatásszerűen szövegekkel foglalkoznak, mint a fordítók, a lektorok, a marketingesek, a szövegírók. Az is jellemző, hogy vitahelyzetben fordulnak hozzánk. Néhány éve például érkezett egy olyan megkeresés, hogy egy társaság nem tudta eldönteni, hány f-fel kell írni a pufog szót, amikor valaki magában dühöng. A helyesírási szótárban csak az egy f-es pufog írásmód található meg, és nincs egyértelművé téve, hogy erre a jelentésre gondolnak-e, vagy pedig arra a pufogra, amely a kipufogó szóban szerepel, de a dühöng jelentésben meglehetősen gyakori a hosszú, hangutánzó ejtés és a két f-es írásmód is, a puffog, miként a puffan, puffaszt stb. szavakban, csak ez az utóbbi alakváltozat nem szerepel a helyesírási szótárban. Egyébként általánosságban megfigyelhető, hogy a nyelvi, helyesírási dolgokon nagyon hevesen tudnak vitatkozni az emberek.
Azon, hogy mi a helyes és mi a helytelen?
Prószéky Gábor: Igen. Írnak vagy felhívnak minket, hogy tessék megmondani „a helyeset”. A legtöbben ugyanis nem fogadják el, hogy a nyelvben előfordulnak olyan dolgok, amit többféleképpen is lehet mondani.
A dicsekedik nem jobb a dicsekszik-nél, és fordítva. Az igazi nyelvész tanulmányozza a nyelvet, és nem fűz értékítéletet az egyes alakokhoz, azért sem, mert egyes területeken eltérően fejezik ki magukat, és nem szívesen tagadnák meg azt a nyelvet, amit otthon tanultak meg.
Ludányi Zsófia: Például tegnapelőtt kérdezték tőlünk, hogy melyik a helyes szóhasználat, a kamra vagy a spájz. Általánosnak tekinthető, hogy az ilyen típusú nyelvhasználati kérdésekről az emberek azt gondolják, egyszerűen jellemezhetők a helyes-helytelen minősítésekkel, pedig nem így van. Mindkét változat él a magyar nyelvben, mindkettőt használjuk. Stilisztikai különbség, hogy a spájz inkább informális közegekben használatos, bizalmasabb a stílusértéke, a kamráé pedig semleges, az stilárisan jelöletlen változat. Jelentésük is különbözik: a spájz kizárólag élelmiszerek tárolására szolgál, a kamrában pedig mást is, például fát is szoktak tartani.
A helyesírási eszközökre milyen mértékben hagyatkoznak az emberek?
Prószéky Gábor: Érdekes jelenség, hogy az új technológiák által is változik a nyelvünk. Az írást segítő szoftvereszközök régóta velünk vannak, de itt-ott bele is szólnak az írott nyelvi használatba. Régi példa erre a „mondatkezdő nagybetű” opció, ami automatikusan segíti a felhasználót, hogy ha kisbetűvel kezdene egy mondatot, az első betűt nagybetűvé konvertálja. A magyarban a dátumokban az év után pont kerül, mire a nagybetűsítő modul boldogan lecseréli a következő karaktert, a hónap kezdőbetűjét nagybetűre. Ha megnézi a plakátokat, azokon 90 százalékban nagybetűvel írják a hónapot, holott azt soha nem kellett úgy írni. Nem állítom, hogy ez tragédia, mert végül is a hónapok neve egyfajta tulajdonnév, de a magyar sztenderd korábban az volt, hogy ezek kisbetűsek. Különös, de az emberek észre sem vették, hogy megváltozott egy helyesírási szokás pusztán azért, mert egy világcég szövegszerkesztőjében a nagybetűsítés opció alapértelmezésben be van kapcsolva.
Mikortól jelenthető ki, hogy egy sztenderd megváltozott?
Prószéky Gábor: A nyelvésznek fontos, hogy egyedi esetről van-e szó, vagy tömegek használják. Tíz évvel ezelőtt rákerestem a weben arra a kifejezésre, hogy „akkorát esett, mint…” Hogy fejezné be a mondatot?
Az ólajtó.
Prószéky Gábor: Pontosan. Én egy korábbi generáció tagjaként még azt mondtam, hogy mint egy ház, de ismertem az ólajtót is. Megnéztem, hány találat van a keresőkben a kifejezésekre: tizenhétszer annyi volt az ólajtó, mint a ház. Csodálkoztam, mert akkoriban ez nem volt még ennyire egyértelmű.
Kutakodtam, és kiderült, hogy az összes mondat ugyanaz volt, és azzal kezdődött, hogy Stohl Buci akkorát esett mint az ólajtó. Ezt a bulvárhírt valaki egyszer megírta, és az összes portál ugyanúgy lehozta. Mind a tízmillió magyart elérte. A nyelvész számra ez egyetlen előfordulásnak számítana, hiszen a többiek csak másolták. Viszont a nyelvhasználatra való hatása országos volt, tehát bár nyelvprodukció szempontjából egyetlen létrehozott mondatról van szó, szociológiailag mégsem…
A technológiának ezek szerint megkerülhetetlen szerepe van már a nyelvhasználatban.
Ludányi Zsófia: Van egy automatikus helyesírás tanácsadó portálunk is, a helyesiras.mta.hu, ahol számos egyéb funkció mellett (számok, dátumok helyesírási kérdései, betűrendbe sorolás, elválasztás, különírás-egybeírás) egyes konkrét szavak helyesírását lehet ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban keresett meg minket valaki, aki azt szerette volna megtudni, hogy a negativitást rövid vagy hosszú í-vel kell-e írni. A rendszer ismeretlennek jelölte a kifejezést, mire a levélíró teljesen kétségbeesett, hogy nem létezik ilyen szó. Akkora jelentőséget tulajdonít mindenki a számítógépes rendszereknek, kritika nélkül hisznek neki, hogy „nem létezik ez a szó” (vagyis nem ismeri a program), ami nyilvánvalóan abszurd abban az esetben, ha egy szót egyébként használ egy kisebb-nagyobb közösség.
Prószéky Gábor: A legismertebb keresőprogram Did you mean? funkciójától is megijed az emberek nagy része, hiszen ha a többiek valami hasonlóra gyakrabban kerestek, akkor biztos én írtam rosszul a szót. Nem merik felvállalni a leírt alak formáját, mert annyira nem biztosak benne. Nagy változás, hogy míg eddig nyelvi ügyekben csak személyekkel volt kapcsolatunk, most már a technológiákkal is legalább olyan szoros van.
Okozhat ez bármilyen változást az oktatás területén? Mi a feladatuk a nyelv megőrzésében a pedagógusoknak?
Prószéky Gábor: A következő generációnak azt kell elmondani, hogy mibe kapaszkodhat és mibe nem. Ma már az, hogy ki van nyomtatva valami, nem jelenti azt, hogy hiteles is, hiszen bárki nyomtathat. Valamilyen furcsa értelemben megszűnőben van a sztenderd fogalma. Mindenki csak kószál ezen a virtuális réten és nagyon jó lenne, ha az iskolák, az oktatók irányt adnának.
Ludányi Zsófia: Amikor az iskola igazgatójának kell írni a levelet, a gyerek nem fogja beleírni, hogy lol, ha az iskolai anyanyelvi nevelés kellőképpen tudatosította benne azt, hogy milyen helyzetben milyen nyelvi forma használata helyénvaló. Az iskolai anyanyelvi nevelésnek pont ez az egyik feladata, hogy megtanítsa, mely nyelvhasználati színtereken mi az adekvát stílus, nyelvi forma, és mi nem. Ha a gyerek a barátaival csetel a Facebookon, akkor minden további nélkül használhat emotikonokat, ha pedig hivatalos szöveget e-mailt ír, akkor igazodjon a formális levelek nyelvi sajátosságaihoz. Arra is van példa, hogy a kötetlenebb internetes nyelvhasználat jellemzői megjelennek például a diákok fogalmazásaiban, ezt hívják „modern kódkeveredésnek”.
Hány szót használ egy átlagos magyar?
Prószéky Gábor: Napi szinten körülbelül ötezret, de ez elég változó. Attól is függ, hogy az ember hegyi pásztor és csak a kutyának szól, meg a nyájnak, vagy kommunikációs szakember. Egy közepes szótárban ötven-hatvanezer szó van, és gyakorlatilag mindet megértjük, de ez a passzív szókincsünk. A baj akkor van, ha a produktív szóhasználat nagyon leszűkül, pusztán azért, mert igénytelenek vagyunk. Ez már nem nyelvi kérdés, hanem a köznevelés tárgya. Az igényesség az, amit otthon és az iskolákban tanítani kell. Hasonlóképpen, ha valaki a munkahelyén ideges, és azt elviszi haza és az autópályára, akkor nem a lakásokat és az autókat kell bezárni, hanem arra kell gondolni, hogy az illetőt negatív hatások érték, s azt kellene kezelni. Mindenkinek feladata tehát, hogy jól válogasson a szavakból.
Kijelenthető, hogy a magyar nyelv jó állapotban van?
Prószéky Gábor: Igen. Sok beszélője van, nagyon jó az írásbelisége, az interneten jelen van, létezik magyar wikipédia. Nem a magyar, hanem azok a nyelvek vannak veszélyben, amelyek nem rendelkeznek ilyesmikkel. A magyar nyelv kiváló állapotban van, ezzel szemben a beszélők sokszor igénytelenek. A magyar nyelv viszont mint nyelv, köszöni szépen, semmi baja.
