Belföld

Három emberre is rálőtt a rokonait zaklató tolnai férfi

police.hu
police.hu

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 44 éves tolnai férfival szemben, aki zaklatta és bántalmazta a családtagjait. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi február 2-án többször is rálőtt a nála lévő pisztollyal a lánytestvére élettársára, és a vele dolgozó két másik emberre egy ház közös udvarán.

Az eset során szerencsére senki sem sérült meg. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, ahol igazoltatták a 44 éves férfit. Elszámoltatását követően előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövető lakásán kutatást tartottak és lefoglalták azt az airsoft pisztolyt is, amivel korábban lövöldözött.

A férfi több alkalommal zaklatta rokonait, egy esetben pedig bántalmazta is egyiküket. Tettei miatt a bíróság távoltartást rendelt el vele szemben. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik