Élő Belföld

Kevés, de elkötelezett tüntetővel és sok rendőrrel zajlott a hétfő esti tüntetés

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
  • Hétfő este hét órára ismét tüntetést hirdettek Budapesten. Ismét a Margit híd volt a helyszín, amit a futároknak és más tiltakozóknak csak részben és rövid ideig sikerült  „elfoglalniuk” a katatörvény módosítása miatt.
  • A tüntetők fél nyolckor a Parlament elé vonultak, ott tartották meg a beszédeket, és egy koporsót is magukkal vittek, amelynek a tüntetés szempontjából különös jelentőssége volt. Ebbe kerültek bele azok a kézzel írt történetek, amelyek a katatörvény módosításának várható következményeit taglalják a tüntetők személyes életvitelére nézve.
  • A tiltakozók a hivatalos program lezárása után előbb a Nyugati pályaudvarhoz, majd onnan az Oktogonhoz vonultak.
  • Az Oktogonon rendőrök állták útját a tiltakozóknak, és sok embert igazoltattak.
  • A tüntetésen kezdetben mindössze párszáz ember vett részt, később ezer fő körülire duzzadt a tömeg.
  • A katatörvény, illetve a katát érintő módosítás (hogy ti. szeptembertől csak magánszemélyeknek lehet számlázni, cégeknek nem) százezreket érint, és most már hetek óta tart a tiltakozás emiatt. A változás számtalan szakmát érint, köztük a futárokat is, akik az eddigi megmozdulások és tiltakozások meghatározó szereplői voltak.
  • Novák Katalin köztársasági elnök épp egy hete, múlt hét hétfőn írta alá a katatörvényt.

Itt a vége

Helyszíni tudósítónk tájékoztatása szerint a rendőrök levonultak a helyszínről, a tüntetésnek gyakorlatilag vége van. Élő közvetítésünket itt lezárjuk, köszönjük olvasóink figyelmét.

Képek az Oktogonról

Bár a villamos- és autóforgalom az Oktogonnál már helyreállt, de nem sokkal ezelőtt nagyon  sok rendőr próbálta leszorítani a tüntetőket az útról. Jelenleg igazoltatják azt a néhány tucat embert, akik a Nagykörúti járdaszigeten rekedtek. A tüntetők száma folyamatosan csökken a helyszínen.

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Megállt a menet

A sorfallal szemben, se előre, se hátra. Az Oktogon felől rendőrsorfal, a Nyugati felől oszlatásra figyelmeztetnek, és igazoltatni fognak.

A gyakorlatban véget ért a tüntetés

Kolesár András beszélt utolsónak, a futár, aki Palkovics László miniszterrel is tárgyalt.

A szervezők annyit mondtak utána, hogy aki akar, maradjon. Nem terveznek szervezetten továbbvonulni a városban, de további tüntetéseket ígértek.

Visszajövünk!

– skandálják az emberek.

Ez a hatalom az erőből ért

Mutassuk hát meg nekik, hogy milyen erősek vagyunk

– mondta a következő szónok, aki valószínűleg a záróbeszédet tartja.

Azt mondta, két hét alatt sikerült elérni, hogy megemeljék a katonák és rendőrök fizetését, tehát megéri erőt mutatni.

A kata módosítása viszont a bizonytalanságon kívül semmit nem adott. Az ezzel kapcsolatos kültségeket pedig a fogyasztók fogják megfizetni. Válság idején, adóév közepén tömegeket átemelni egy másik adónembe, nem okos dolog  – tette hozzá. Szerinte katamódosítás igenis megszorítás, ami családokat tesz tönkre.

Kétmillió ellenzéki országa vagyok, négyszázötvenezer katás van, miért csak háromszázan vagytok itt?

– tette fel a szónoki kérdést. Miért nem lángol a város, hol vagytok emberek?

Nagy baj van a politikai emlékezetettel

Ezt mondta egy újabb tüntető, aki a megafonba beszélő szónokok sorában következett. Szerinte a politikai emlékezet ma három hónapnál sem tart tovább: azt mondták van rezsicsökkentés, de már nincs rezsicsökkentés, és ezt is sokan kritika nélkül elfogadják.

Kányádi Sándor versét idézte egy tüntető

Kányádi Sándor legendás versét, a Kuplé a vörös villamosról címűt idézte hosszan egy tüntető a megafonba szónokolva:

 hát sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el
honnan lehetett volna tudni
hogy sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el

s itt állunk ismét mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen
a magunk kárán kell tanulnunk
ismét itt állunk, mint az ujjunk
sok hite volt-nincs nincstelen

Ugyanez a tüntető Orbán tusványosi beszédének kevert fajúságról szóló fejtegetéseit utasította vissza igen határozottan.

A tüntetők visszautasítják, hogy Orbán „narkósoknak" bélyegezte őket

A következő szónok arról beszélt: elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „narkósoknak” nevezte őket Tusnádfürdőn, miközben ő maga sajtá költségére vásárolt vizet a tüntetőknek, ezzel is kifejezve a szolidaritását. Azt mondta, adósságokkal küzd, de így is fontosnak tartja, hogy kiálljon azok mellett, akik hasonló helyzetben vannak, mint ő.

Aki ilyet mond, jobban tenné, ha először a saját háza táján nézne körbe

– mondta.

A szónok arról is beszélt, hogy elege van abból, hogy a kormány befolyásolja a médiát.

Olvasói sztorik