Élő Belföld

Kevés, de elkötelezett tüntetővel és sok rendőrrel zajlott a hétfő esti tüntetés

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
  • Hétfő este hét órára ismét tüntetést hirdettek Budapesten. Ismét a Margit híd volt a helyszín, amit a futároknak és más tiltakozóknak csak részben és rövid ideig sikerült  „elfoglalniuk” a katatörvény módosítása miatt.
  • A tüntetők fél nyolckor a Parlament elé vonultak, ott tartották meg a beszédeket, és egy koporsót is magukkal vittek, amelynek a tüntetés szempontjából különös jelentőssége volt. Ebbe kerültek bele azok a kézzel írt történetek, amelyek a katatörvény módosításának várható következményeit taglalják a tüntetők személyes életvitelére nézve.
  • A tiltakozók a hivatalos program lezárása után előbb a Nyugati pályaudvarhoz, majd onnan az Oktogonhoz vonultak.
  • Az Oktogonon rendőrök állták útját a tiltakozóknak, és sok embert igazoltattak.
  • A tüntetésen kezdetben mindössze párszáz ember vett részt, később ezer fő körülire duzzadt a tömeg.
  • A katatörvény, illetve a katát érintő módosítás (hogy ti. szeptembertől csak magánszemélyeknek lehet számlázni, cégeknek nem) százezreket érint, és most már hetek óta tart a tiltakozás emiatt. A változás számtalan szakmát érint, köztük a futárokat is, akik az eddigi megmozdulások és tiltakozások meghatározó szereplői voltak.
  • Novák Katalin köztársasági elnök épp egy hete, múlt hét hétfőn írta alá a katatörvényt.

Történetekkel töltik meg a Parlament elé cipelt koporsót

Azok, akik nem hoztak magukkal papírra vetett történeteket, azok kaptak tollat és papírt, így bárki beleteheti a koporsóba a katattörvény módosításával kapcsolatos történetét.

Közben egy fiatal nő beszédet mond, arra biztatja a tömeget, hogy ne hagyja magát befolyásolni.

Vegyük észre, hogy egy nagy pocsolyában élünk évek óta, és ebben a pocsolyában rengetek kavics van. Ebbe dobtak bele a múlt héten egy hatalmas követ

– mondta a szónok, hozzátéve, hogy legyen a pocsolyából tenger.

Megérkezett a tüntetés a Parlament elé

Menet közben minden tömeg nagyobbnak tűnik, a Kossuth tér viszont nagy, megtölteni nagyjából húszezer ember tudja. Ennyien nincsenek, de két-háromezer ember lehet kint, és folyamatosan érkeznek új emberek. Ez egyébként kellemesebb helyszín, mint a híd, már csak azért is, mert nincs olyan brutális napsütés.

Úgy tűnik, a koporsót is átviszik a nemzet temploma elé

Helyszíni tudósítónk már megírta, hogy a tüntetők egy Demokrácia feliratú koporsót is hoztak, amit jelenleg is férfiak tartanak a vállukon, és a Parlament felé haladnak a tömeggel.

Egy megafonba beszélő tüntető a Parlanemtet templomhoz hasonlította, és arra kérte a demonstrálókat, hogy ne az épületree haragudjanak, hanem azokra, akik benne ülnek.

Varga Jennifer / 24.hu

Katás történeteket olvasnak fel mindjárt

A tüntetés szervezői arra kérték a tüntetőket, hogy hozzák el papírra vetve, mik voltak a terveitek a jövőre nézve, és írják meg az álmaikat is, amiket tönkretettek a katatörvény módosításával. Ezekből a történetekből olvastak fel egyet, de azt ígérték, hogy több ilyen történet el fog még hangozni.

Most már azért van 2-300 ember

Lassan fel is engedik őket a belső sávba a rendőrök. Ezúttal viszonylag hosszan, a külső sávban sorakoznak. Nagyon erős a lemenő nap, ég a napmelegtől, tikkadt szöcskenyájak, satöbbi.

Egyelőre a bicikliutat sem sikerült lezárni

És  komoly mikrofeszültségek vannak abból, hogy sokan használni szeretnék, de az emberek néha kisétálnak eléjük. Elég komoly a rendőri biztosítás, a rakparton, a képviselői irodaház előtt és a szomszéd utcákban is sok furgon várakozik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik