Belföld

Elárulták, mennyibe kerül az idei tűzijáték

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI
Elvileg ugyanannyiba, mint tavaly.

Vasárnap az Átlátszó nyomán mi is beszámoltunk arról, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség titkolja, mennyibe kerül az idei tűzijáték.  Az MTÜ hétfő kora délutáni sajtóközleményben azt írta:

A tegnapi napon félrevezető cikkek jelentek meg az augusztus 20-ra tervezett tűzijátékkal kapcsolatban, hiszen a Magyar Turisztikai Ügynökséghez érkezett közérdekű adatigénylés a tűzijáték előzetes költségbecslését kérte. Az előzetes költségbecslés egy döntéselőkészítő dokumentum, amely jelen esetben már nem releváns, hiszen az idei tűzijáték ára pontosan tudható, mivel azt a Magyar Turisztikai Ügynökség az év első felében már beszerezte. A rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd forint, azaz bruttó 1 650 000 000 forint, amely megegyezik a tavalyi tűzijáték árával.

Az idei augusztus 20-i programok egyébként négy napig tartanak majd. Azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire szükséges, felmerülnek eltérő álláspontok: Vadai Ágnes például nehézsorsú gyerekek iskolakezdését támogatná a pénzből, az Átrium pedig a műsoridőn csökkentene és inkább a színházaknak adná a pénzt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik