Belföld

Gyanúsítottként hallgatták ki az allergiás rohamban Újpesten elhunyt hétéves kisfiú napközis tanárát

Gyanúsítottként hallgatták ki annak a hétéves kisfiúnak a napközis tanárát, aki januárban allergiás roham következtében életét vesztette a Fóti úton lévő Mol-benzinkútnál – tudta meg a 24.hu.

Megkerestük a BRFK sajtóosztályát, hogy érdeklődjünk, hol tart a nyomozás, és valóban van-e már gyanúsított az ügyben. Az alábbi választ kaptuk.

A nyomozás folyamatban van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai egy 45 éves nőt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nő szabadlábon védekezik

– közölték.

Az egész országot megrázó eset még január közepén történt. A kisfiú iskolájában születésnapi ünnepséget tartottak aznap, és az ünnepelt szülei egy olyan tortát hoztak, amely mogyorót is tartalmazott. A gyerek már a helyszínen rosszul lett, hányni kezdett, az iskola pedig értesítette a szüleit, akik azonnal érte mentek.

Az RTL Klub Híradójának korábbi beszámolója szerint az anyuka ölben vitte a kocsihoz a kisfiát, de egy közeli benzinkúton megálltak, mert a gyerek fulladni kezdett. A dolgozók rögtön hívták a mentőket, akik perceken beül meg is érkeztek. A kiérkező mentősök két órán keresztül küzdöttek a gyerek életéért, de sajnos már nem tudtak segíteni rajta. Lapunk úgy tudja, hogy a gyerek napközis tanára az, akit gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik