A mögöttünk hagyott tavasz sokunk emlékezetében bizonyára rendkívül csapadékosként maradt meg, ami nem csoda. Az időjárásra vonatkozó memóriánk ugyanis meglehetősen rövid és szelektív, általában csak arra emlékezünk, ha egy programunk tönkrement vagy éppenséggel remekül sikerült a rossz vagy jó idő miatt. Illetve ha egyes szélsőségekről a média beszámolt, márpedig az elmúlt hónapok igencsak extrém viharai gyakran szerepeltek a hírekben.
Fél Magyarország vörös
Siralmas a Nagyalföldet érintő szárazság, a talaj felső egyméteres rétegéből körülbelül 130 milliméternyi víz hiányzik a telítettséghez képest, jelen állapotában a növények számára hasznosítható vízmennyiség kevesebb, mint 40 százalékát tartalmazza. A kalászosokon és a repcén már az sem segítene, ha ebben a percben eleredne az eső, az őszi árpa betakarítása pedig a szokásos idő előtt elkezdődött – írtuk korábban. Az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) aktuális adatokat tartalmazó aszálytérképe megdöbbentő:
Magyarországon nyilvánvalóan nem ritkaság a szárazság, ráadásul az éves átlagot tekintve is épp a középső és keleti tájakat, vagyis a Nagyalföldet éri a legkevesebb évi csapadék, de az utóbbi évtizedekben ennél többről van szó. A klímaváltozással kialakuló körülmények egyre gyakoribb és pusztítóbb aszályokat okoznak a Kárpát-medencében is – Molnár László meteorológussal, a Kiderül.hu munkatársával beszélgettünk erről.
Eső nélkül nem megy
Az aszály fő oka nyilvánvalóan a csapadékhiány. Ha megnézzük az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) visszatekintőjét a 2021/2022-es tél csapadékviszonyaira, azt látjuk, hogy összességében az 1991-2020-as átlag mindössze 66 százaléka esett. Az itt látható térképek tanúsága szerint az Alföld a szokásos csapadékmennyiség 40-60 százalékát kapta.
Télen alacsony a párolgás és a növényzet sem aktív, ezért az ilyenkor hulló eső – ne adj’ isten hó – rendkívül fontos a talaj vízzel történő feltöltésében
– mondja a 24.hu-nak Molnár László.
A talaj fent is említett telítettsége azt jelenti, hogy annyi vizet tart magában, amennyit a szerkezete lehetővé tesz, ezzel biztosítja a tavasszal éledő növényzet vízzel való ellátását. Idén ez nem történt meg, eleve jelentős vízhiánnyal vágtunk neki a tavasznak, amikor a magasabb hőmérsékleten megnő a párolgás, illetve a növényzet is aktívan kezd fogyasztani.
A tavasz persze bepótolhatja az elmaradást, ám idén ez is szerencsétlenül alakult. Az OMSZ országos visszatekintőjét idézzük márciusról: „Az utolsó nap kivételével a teljes hónap során alig hullott csapadék.” Ezt főleg az Alföld kapcsán érdemes szó szerint érteni, a terület nagy részén még 20 milliméternyi eső sem hullott. Az április volt az év első olyan hónapja, amikor a havi csapadékmennyiség átlag felett alakult, de eloszlása cseppet sem volt egyenletes: a Tisza vidékén és a déli országrészben átlagos vagy az alatti mennyiséget látunk.
Száraz volt a május is, keleten voltak területek, amelyeket 10 mm eső sem ért, és most már kijelenthetjük: a júniusi csapadék is átlag alatti lesz az Alföld nagy részén.
A legszárazabb magyar térség
Az idei év tehát a sokak emlékét betöltő nagy felhőszakadások dacára is száraz, aszályos, a legkevesebb esőt pedig hazánk középső és keleti régiója kapta. Ennek oka egyrészt földrajzi, hazánk éghajlatán a legfontosabb csapadékképző elemek a hegységek és a tengerektől való távolság: minél távolabb van egy terület a hegyvidéktől, illetve az óceántól, annál jobban érvényesül a kontinentális éghajlat, és annál szárazabb.
Ha a Kárpát-medencét egy nagy teknőként képzeljük el, akkor a pereme sokkal csapadékosabb, mint a közepe, vagyis a Nagyalföld. Nyugaton az Alpok hatása érvényesül jellemzően a Dunáig, de Fejér megye ebből a szempontból (is) még az Alföld része. Keleten, nagyjából a Debrecen–Békéscsaba vonaltól keletre pedig már az Erdélyi-szigethegység gerjeszti a csapadékot.
Földrajzi szempontból tehát Alföldünk eleve szárazabb vidék, de hozzá kell tenni: aszályok bárhol kialakulhatnak, elég csak az utóbbi évekre visszagondolni. Jelen helyzetben sokkal inkább az az ijesztő, hogy
Meleg és száraz
Említettük már, és nem is kell mélyen magyarázni, hogy magas hőmérsékleten gyorsabban párolog a víz, a mostani hőhullám során például naponta egy centiméterrel csökken a Velencei-tó szintje. A talaj is vizet veszít, főleg a Homokhátság laza, homokos talaja nagyon gyenge a víz megtartásában. Minél gyakrabban jelentkeznek egyre hosszabb hőségperiódusok, és minél kevesebb az utánpótlás, annál hamarabb merülnek ki a különböző régiók víztartalékai.
A melegedés egy másik hatásáról itt írtunk bővebben a dél-európai szárazság és a belőle fakadó erdőtüzek kapcsán. A levegő hőmérsékletén múlik, hogy mennyi párát tud megtartani, és hol van az a pont, amikor túltelítődik, és megkezdődik a felhőképződés, majd elered az eső. A példa kedvéért egy 20 Celsius-fokos légtömeg köbméterenként 17,3 gramm vizet képes megtartani, 30 fokon viszont már 30,4 grammot.
A hőmérséklet nemcsak a felszínen, hanem magasabb légrétegekben, a felhők képződési szintjén is jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben, és minél magasabb a hőmérséklet, annál több párát „zár” magába, annál nehezebben csapódik ki a vízgőz. Magyarán a meleg levegő több nedvességet tart meg, még több kellene ahhoz, hogy kialakuljon az eső. Több nedvesség viszont nincs.
A jövőben semmi nem utal arra, hogy bármi számunkra pozitív irányban változna, sőt úgy néz ki, egyre hosszabb és szárazabb periódusok köszöntenek ránk. A meteorológus szerint a megoldást egyedül a vízgazdálkodás, az öntözőcsatornák rendben tartása, az áthaladó csapadékvíz megtartása és ezek segítségével az öntözés minél nagyobb területre történő kiterjesztése jelentheti. Hiszen biztosra vehetjük, hogy nem ez az utolsó aszályos év hazánkban.
