Belföld

Gazdasági csoda: Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília milliárdos profitbányája még a Holdról is látszik

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
Brutálisan magas, 85 százalékos profitrátát ért el egy kis budai cég 2021-ben. Ez az jelenti, hogy 100 forintnyi bevételből 85-öt zsebre tudtak tenni a celebtulajdonosok, ami a hazai médiapiacon igazi kuriózum. Megmutatjuk, hogy a Sarka Kata-Rogán-Gaál Cecília páros által jegyzett bulvárkiadó sikere miért lóg ki minden épeszű piaci magyarázatból. Médiaszakmai értelemben is szolgálnak unikummal: oldalukon még a főszerkesztő nevét sem közlik.

A Naphegy tetején fut az apró és csendes Derék utca, ebben áll az az irodaház, amely otthont ad Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília (Rogán Antal miniszter korábbi felesége) médiavállalkozásának, a twn.hu nevű bulvároldalt üzemeltető Top News Hungary Kft.-nek.

A bejáratnál kihelyezett tábla szerint a cég a háromszintes ingatlan első emeleti stúdiójába rendezkedett be, a femcafe.hu-t kiadó Netrise Hungary Kft. szomszédságában (amely Sarka Kata párjának, Bessenyei Istvánnak a tulajdona, sőt a két cégnek ugyanaz az ügyvezetője, Sudár-Horváth Lívia), miközben a földszinti stúdióban a Sarka-Rogán páros igen jól teljesítő reklámcége, a Nakama Partners tölti mindennapjait.

Szajki Bálint / 24.hu

Arra, hogy tavaly a Naphegynek ebben a zugában produkálták a magyar gazdaság egyik kiugró csúcsteljesítményét, semmi jel nem utal. Pedig a Sarka-Rogán páros apró médiavállalkozása, a Top News Hungary

  • mindössze nyolc alkalmazottal ért el tavaly több mint 1,56 milliárd forintnyi árbevételt,
  • ebből 1,33 milliárdnyi adózott eredményt tudott realizálni, a nyereséget pedig a tulajdonosok – a jegyzőkönyv szerint – a május 31-ei taggyűlésen hozott döntés nyomán osztalék formájában ki is utalták maguknak.

Mindez egészen kiugró, 85 százalékos profitrátát jelent egy olyan ágazatban, ahol a nagy és sikeresnek mondható hazai médiacégeké is csupán 10 és 20 százalék között mozog.

A médiacég nyilvános beszámolója szerint az 1,5 milliárdos bevétel kizárólag a főtevékenységéből, azaz a „világháló-portál szolgáltatásból” származott. Azaz nem tanácsadásból, rendezvényszervezésből vagy más egyéb kiegészítő tevékenységből – és épp emiatt lesz összemérhető a Sarka-Rogán médiacég teljesítménye más, hasonló médiavállalatokéval.

Titok marad a siker kulcsa

A hazai szabályozás szerint a „világháló-portál szolgáltatás” tételébe több tevékenység is besorolható, ezekből csak az egyik a médiaoldal üzemeltetése. Idetartozik még a „keresőoldal működtetése”, illetve a „világháló-portálokon biztosított reklámhely webgazda általi értékesítése” is.

Ugyanakkor hiába kerestünk, nem találtunk olyan adatot, amely szerint a Top News Hungary Kft. mással is foglalkozna, mint az említett bulvároldal üzemeltetése, ezért kérdéssel fordultunk céghez, van-e más bevételi forrásuk is a twn.hu-n kívül, van-e esetleg másik médiaoldal, ami hozzájuk tartozik. Arról is érdeklődtünk az egyetlen megadott elérhetőségükön, hogy mi áll a kivételes siker hátterében, de levelünkre hetek óta nem kaptunk választ Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília cégétől.

Balogh Zoltán / MTI Rogán Cecília és Sarka Kata, a zsűri tagjai a Magyarország Szépe – Miss World Hungary döntőjén.

Azt ugyanakkor a társaság reakciója nélkül is be tudjuk mutatni, hogy miért beszélünk kivételes teljesítményről a Top News Hungary esetében. Először az olvasottsági adatok oldaláról futunk neki, és nézzük meg az ehhez hasonló méretű/tematikájú szájtok gazdasági mutatóit, azaz a twn.hu-t a vele nagyságrendileg hasonló portálokkal mérjük össze. Aztán fordítunk egyet, és a bevétel/profit oldaláról keresünk – legalábbis papíron – hozzájuk mérhető szereplőket. Annyit előre elárulunk: az eredmény mindkét esetben figyelemreméltó.

A Facebookon sem túl aktívak

A twn.hu egyébként egy kisebb bulvárportál jellemző műfajait és tartalmait szállítja:

  • sztárhírek,
  • bűncselekmények,
  • rendőrségi ügyek,
  • közlekedés,
  • időjárás,
  • érdekességek.

Politikával, közélettel nem foglalkoznak, de van sportrovat, igaz, június közepén ott a vezető anyag egy június eleji bulvársztori volt, miszerint a Barcelona focistája, Piqué megcsalta az énekes Shakirát.

Érdekes, hogy a twn.hu alig mutat aktivitást a Facebookon, a 22 ezres követő tábor – cikkünk írásakor már több mint egy hónappal korábban – május 23-án kapott legutóbb innen hírt, ráadásul a posztokhoz fűződő komment-, illetve egyéb aktivitás is feltűnően alacsony. Hirdetést nem találunk a portál saját Facebook-oldalán, sőt amikor még posztoltak, akkor sem osztottak meg napi 6–8 tartalomnál többet, de ennél kevesebb is előfordult. Érdekes, hogy ez a rendkívül sikeres cég egyszerűen nem használja a rendelkezésére álló, saját felületeket – mintha egyáltalán nem lennének érdekeltek abban, hogy a legkézenfekvőbb módon növeljék a látogatottsági adataikat.

Ehhez társulnak a hazai viszonyok közt szerénynek mondható olvasási statisztikák.

A Gemius adatai alapján például a twn.hu június 19-én vasárnap mindössze a 198. lett a magyar portálok látogatottsági listáján valamivel több, mint 12 ezer látogatóval. Pár nappal korábban, szerdán kicsivel több, mint 13 ezer látogatót vonzottak. A hónap első napján 37 ezer látogató jött, de ez a szám inkább kiugró a 10–15 ezres átlaghoz képest. Sőt, április 3-án mindösszesen 1400 olvasó kattintott rájuk.

A tavalyi évben – hiszen az üzleti eredmény erről szól – havi bontásban néztük végig a napi átlagot. A jobb 11 ezres, a legrosszabb hónap 4500-as napi átlagot hozott. Ez a teljesítmény rendre valahol a 150. és a 250. hely közti eredményhez volt elegendő a hazai portálok versenyében.

Magyarul a twn.hu a látogatottság alapján a kicsi szereplők közé tartozik a magyar piacon, miközben a kiadója olyan cégek bevételi adatait múlja felül, melyek portáljai az élbolyban vannak a látogatottsági versenyben.

Szajki Bálint / 24.hu A Derék utcai irodaház, amelybe a Top News Hungary Kft.-t is bejegyezték.

300-szoros különbség

Nézzünk egy reális párhuzamot, és vessük össze a twn.hu és az igazino.hu adatait. Azért ezeket, mert a két portál nagyságrendileg a napi átlag 8–15 ezres látogatottságú kategóriában van.

Ha találomra rábökünk három hónapra 2021-ből, azt fogjuk látni, hogy

  • májusban a Gemius listáján a twn.hu 178 .lett, míg az igazino.hu 224.
  • augusztusban az igazino.hu 130. lett, a twn.hu 214.,
  • míg novemberben az igazino.hu 240., a twn.hu 255. helyen végzett.

Pontosabb és részletesebb összehasonlításba azért nem megyünk bele, mert csak azt szerettük volna ezzel érzékeltetni, hogy a két portál nagyságrendileg azonos ligában játszik – legalábbis olvasottsági szempontból. Csakhogy, amíg a twn.hu kiadója másfél milliárdos bevételt tudott elérni tavaly kizárólag világháló-portál szolgáltatásból, addig az igazino.hu-t kiadó Extrahálás Kft.-hez mindössze 4,8 millió forintnyi bevétel érkezett, azaz a Sarka-Rogán cég háromszázadnyi adagja. Mindkét portál nagy hirdetési ügynökséghez (sales house) van bekötve: az igazino.hu az Adaptive Mediához, a twn.hu pedig az Ads Interactive-hez. Érdekesség, hogy az utóbbi cég, amely ugyan ügyfelei közt feltünteti a twn.hu-t, látogatói adatot már nem közöl külön róla, ahogy nem szerepelteti a „kiemelt weboldalak” rovatban sem.

A twn.hu hirdetéseit értékesítő Ads Interactive tavaly valamivel több mint egymilliárdos árbevételt ért el, azaz mintegy 30 százalékkal kevesebbet mint a Top News Hungary egymagában. Ez természetesen önmagában még nem lehetetlen, hiszen egy portálnak több bevételi forrása is lehet, és a hirdetéseit saját maga is értékesítheti, ahogy kérhet pénzt az olvasóktól egyes tartalmakért, vagy publikálhat PR-cikket – hogy csak néhány példát említsünk –, igaz, a twn.hu-n ilyen lehetőségeket cikkünk írásakor nem láttunk. Visszatérve az igazino.hu-ra: lehet, hogy bevételük csak töredéke a Sarka-Rogán-vállalkozásnak, de a Facebook-oldaluk 37 ezer követővel rendelkezik, és egyes posztok alatt valódi élet zajlik: kommentek, lájkok, vita.

Ha ugrunk egy kategóriát a 10–20 ezres napi látogatottságú oldalak világából, és átlépünk ennél eggyel magasabba, akkor az életmódportál, bien.hu, illetve a gazdasági mfor.hu céges mutatóit érdemes nézegetni kicsit.

A bien.hu-t kiadó Netbase Kft. tavaly 66 milliós bevételt ért el (és 5 milliós profitot), úgy, hogy a hirdetéseiket ők saját maguk menedzselik. Az mfor.hu-t kiadó Menedzsment Fórum Kft. hasonló nagyságrendű számokat produkált tavaly: 62 milliós bevétel mellett másfél milliós profitot hozott össze úgy, hogy a cég nemcsak világháló-portál szolgáltatásból szerezte a bevételeit. Azaz a Sarka-Rogán páros portáljánál jóval magasabb elérést jelentő médiavállalkozások kiadóinak bevétele és profitja is fényévekre van a celebpárosétól. És akkor ugorjunk még egy szintet: a szintén női, illetve életmód témákat célzó wmn.hu-t kiadó WMN Média Kft. tavaly 250 milliós bevétel mellett 29 milliós profitot termelt.

Eközben a twn.hu szomszédjában, Bessenyei István cégénél is jól fialt a kiadói tevékenység, igaz, a sikerfaktor még így is elmaradt a Sarka-Rogán párosétól.

A femcafe.hu-t kiadó Netrise tavaly jól jövedelmezett: 1,25 milliárdos bevétel mellett 637 milliós profitot hozott, ez közel 50 százalékos profitráta, amely szintén kiemelkedő, noha a 85 százaléknál alacsonyabb. A Netrise egyébként több mint kétszer annyi alkalmazottal ért el szerényebb bevételt, mint a Top News Hungary 2021-ben, miközben a femcafe.hu a leglátogatottabb női portálok közé tartozik Magyarországon – a twn.hu-hoz képest a napi látogatószámuk sokszoros.

Bessenyei és 295-szörös nyereség

A Bessenyei István tulajdonában álló Netrise-ról korábban többször is írtunk, megemlítve, hogy Bessenyei érkezése szinte csodát tett a femcafe.hu-val. A 2017-es 212,7 millió forintos bevétel 2018-ra 1 milliárd 492 millióra ugrott, de ami egészen elképesztő, hogy a nyereség a 295-szörösére, 768,4 millió forintra nőtt. Bessenyei a 2018-as év után 724,2 millió forintos osztalékot hagyott jóvá magának, majd egy évvel később a nagy menetelés folytatódott, ekkor az osztalék már meghaladta 870 millió forintot. A koronavírus éve 2019-hez képest minimális csökkenést hozott a nettó értékesítésben, de a cég adózott eredménye még meg is ugrott: a Netrise Hungary Kft. forgalmának 57,1 százalékát könyvelhette el adózott eredményként. Ez igazi bravúr, pedig magasan volt a léc, hiszen 2019-ben ez az arány 52,4 százalék volt.

Lenyomják még Mészáros Lőrincet is

Ha pénzügyi oldalról közelítünk, akkor azt látjuk, hogy Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília médiacége, ha nem is a legnagyobb, de a jelentősebb hazai sajtóvállalkozások között lehetne.

Csak néhány példa:

  • a Sarka-Rogán cég profitja egymagában meghaladta a legnagyobb magyar sales house, az Atmedia teljesítményét (1,19 milliárd), ráadásul ehhez az utóbbi cégnek közel 42 milliárdos bevételre volt szüksége.
  • Marquard Média Kft. tavaly 1,46 milliárdos bevételt realizált, ez 64 milliós nyereséget jelentett. A kiadó több printlapot is megjelentet (Éva, Joy), de övék a twn.hu-hoz képest többszörös látogatószámot vonzó evamagazin.hu is.
  • A Népszavát és a nepszava.hu-t is kiadó XXI. Század Kft. 1,8 milliárd forint bevétel mellett ért el 44 milliós nyereséget.
  • A Femina Média Kft. a kiadója a Gemiusnál jellemzően az első tízben szereplő femina.hu-nak: ők 668 milliós bevétel mellett 34 milliós profitot realizáltak.

Az általunk megtekintett nyilvános beszámolókból az a – messze nem reprezentatív – kép bontakozik ki, hogy a legjobban teljesítő, nagy médiacégek profitrátája 10 és 20 százalék között mozog, ami egyébként javulás a néhány évvel ezelőtti helyzethez képest. Ha átugrunk egy másik ágazatba, az építőiparba, ott is hasonló nagyságrendekkel találkozunk: a Válaszonline 2020-ban állította sorba a közpénznyelő építőipari cégeket: a Szíjj László-féle Duna Aszfalt valamivel 15 százalék feletti profitrátát ért el az előző évben, még a Mészáros család érdekeltségei 13,37 százalékos profitrátával büszkélkedhettek.

Ehhez képest a Sarka-Rogán cég profitrátája ráadásul évről évre emelkedik: 2019-ben még „csupán” 61 százalékos volt, 2020-ban már 82,5 százalékos, tavaly pedig 85 százalékos lett.

Nem tudunk semmilyen párhuzamot hozni a hazai médiacégek általunk megtekintett számaiból, amely akárcsak hasonlóságot mutatna a Sarka-Rogán páros gazdasági mutatványával, olyan ez mintha egy kocsit (a teljes magyar médiapiacot) versenyeztetnénk egy repülővel.

Mindezt úgy érték el, hogy a twn.hu-nál még a főszerkesztő nevét sem tüntetik fel, de egy szerkesztőségi telefonszám sem szerepel az oldalon.

(Disclaimer: az egyebek mellett a 24.hu-t is kiadó Central Médiacsoport Zrt. 2021-es árbevétele 13,3 milliárd forint, ebből keletkezett adózott eredménye 1,67 milliárd forint, profitrátája 12,6 százalék volt.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik