Belföld

Nagypályás bérlethamisítót kaptak el a rendőrök, százmilliós kárt okozhatott volna

police.hu
police.hu

Bérlethamisítás miatt nyomoz a rendőrség egy 69 éves budapesti férfi ellen, aki a Budapesti Közlekedési Központnak több mint 100 millió forintnyi kárt okozhatott volna – jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nagy-Kovács Dávid, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi osztályának alosztályvezetője elmondta, a gyanúsított belvárosi lakásában BKK-automatából lopott hőpapírra nyomtatva hamis BKK-bérleteket készített, és azokat ismerősi körben két-háromezer forintért adta el.

A távirati iroda közlése szerint a férfi a bérletekre a megrendeléseket telefonon vagy SMS-ben vette fel, a vásárlókat pedig telefonon értesítette arról, ha közeledett a bérlet lejárati ideje, és felajánlotta új bérlet készítését. A BKK ellenőrei többször észlelték a hamis bérleteket és feljelentést tettek a rendőrségnél. A gyanúsítottat egy hete fogták el, kihallgatták, de a férfi nem ismerte el a bűncselekményt.

police.hu

A házkutatás során hőnyomtatót, számítógépet és BKK-automatából származó biankó bérletszelvényeket találtak a rendőrök. A 69 éves férfi ellen többször is eljárást folytattak korábban hasonló bűncselekmény miatt, a bíróság pedig jogerősen el is ítélte. A gyártón kívül öt gyanúsítottat hallgattak ki hamis magánokirat felhasználása miatt, de további kihallgatások várhatóak – mondta az alosztályvezető kérdésre válaszolva.

police.hu

Borsi Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kommunikációs igazgatója közölte, a gyanúsított akár 102,5 millió forint kárt is okozhatott volna a cégnek, ha felhasználja a 11 ezer bérlet készítésére alkalmas, korábban egy másik gyanúsított által ellopott hőpapírt.

Az igazgató kitért arra is, hogy a BKK nagy figyelmet fordít a hasonló visszaélések visszaszorítására, folyamatosan fejlesztik a hőpapír biztonsági elemeit, és az automaták működését, a jegyellenőrzési technológia terén is komoly fejlesztéseket hajtottak végre, valamint elektronikus tiltólistát állítanak össze az automatafeltörések során eltulajdonított hőpapírokkal kapcsolatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik