Belföld

Ryanair: A magyar utasok nem 60, hanem kevesebb mint 3 százaléka váltotta vissza a jegyét

Faludi Imre / MTI / MTVA
Faludi Imre / MTI / MTVA

A Magyar Nemzet állításai hamisak és egyértelműen kitaláltak – válaszolta a 24.hu kérdésére a Ryanair sajtóosztálya, miután a kormányközeli lap minap megjelent cikke kapcsán érdeklődtünk.

A lap ugyanis értesüléseire hivatkozva azt írta, „többségében elutasítják az utazók, hogy a légitársaságok az extra nyereségük után fizetendő adót a jegyárakban egy az egyben áthárítsák a vásárlóikra”.

Úgy értesültünk, hogy a Ryanair diszkont-légitársaság fogyasztóvédelmi eljárás alá vont, visszamenőleges árképzésére válaszul a már kifizetett júliusi jegyek hatvan százalékát a cég által megadott csütörtöki határidőig az utasok lemondták, azaz inkább visszakérik az eredeti árat

– fogalmaztak a cikkben, ami a szerző szerint arra utal, hogy „a jegyvásárlók elítélik az írországi multicég arrogáns fellépését a különadóval kapcsolatban”.

A Ryanair azonban lapunknak küldött válaszában jelezte, hogy a július 1. után Ryanairrel utazó utasoknak kevesebb mint 3 százaléka élt azzal a lehetőséggel, hogy lemondja a jegyét az eredeti ár visszatérítése mellett. Egyúttal hozzátették, hogy a lemondott helyek most újból megvásárolhatóak lesznek a magyarok számára.

„97 százalék úgy döntött, hogy kifizeti Nagy Márton veszteséges légitársaságokra is kivetett idióta extraprofitadóját”, fogalmazott a cég válaszában, végül leszögezték:

Nagy miniszter úrnak most bocsánatot kell kérnie azoktól a magyar családoktól, akiknek az »idióta pluszadó« miatt magasabb árakat kell fizetni.

A szóhasználat egyébként nem újdonság a Ryanair részéről, hiszen korábban a légitársaság vezérigazgatója egy interjúban idiótázta le a minisztert, szám szerint ötször, majd egyszer le is ostobázta, és hibbantnak is nevezte, amiért a magyar kormánytól a légitársaságok a jelentős veszteségeik mellé még különadót is kapnak a nyakukba. Michael O’Leary korábban a Közgazdaság-tudomány tökfejeknek című könyvet is ajánlotta Nagy Mártonnak, és egyúttal „útonállónak” nevezte a magyar kormányt a lépés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik