Ha a Fidesz belenyúl a választási szabályokba, akkor evidencia, hogy a saját politikai szándékait érvényesíti. Még kevesebb a kérdés, ha ehhez még az alkotmányhoz is hozzá kell nyúlni: az alaptörvény októberi önkormányzati választást ír elő, így előrehozásához ismét faragni kell a korszak leggumírozottabb gránitján. A hivatalos érvelés természetesen a költségek csökkentéséről szól, ami háborús időszakban pláne népszerű mondás, ám aligha van sok kötődése a változtatás valódi motivációjához.
Mi van most?
A jelenlegi politikai térkép szuperkedvező a Fidesznek. A Mi Hazánk parlamentbe kerülésének és erősödésének köszönhetően ismét megjelent a kormánypárt jobboldalán is egy ellenzéki erő. A tőle balra föllelhető szereplők pedig talán 2010 óta egyszer sem voltak olyan rossz állapotban, mint manapság, ami nem kis bravúr, ha megemlítjük, hogy azóta minden országgyűlési választás kétharmados Fidesz-sikerrel zárult. Az áprilisi összecsuklás után a megmaradt ellenzéki szavazók egy része is sietve söpört el a semmibe, a Kutya Párt vagy akár a Mi Hazánk felé, miközben a Fidesz is tovább erősödött. Azaz Orbánék föladata, hogy hozzávetőleg megtartsák, erősítsék a most kialakult modellt, ami azzal járna, hogy még a válságok okozta népszerűségvesztést, az abszolút többségi támogatás elpárolgását is simán kibírnák a jelenlegi választási rendszerben, olyan jelentős az előnyük.
Mi a fontos ebben a helyzetben a kormánypártnak?
Tehát a Fidesz elsőrendű érdeke, hogy megtartsa az ellenzék kétoldaliságát, azaz a Mi Hazánk erősödjön akár a középpártiságig (10-15 százalékra), miközben a baloldali ellenzék politikai, személyi, szervezeti problémái – így aktuális támogatottsági szintje is – megmaradnak. A jelenlegi tudásainkból az is következik, hogy ideális az a felállás, amelyben Gyurcsány Ferenc pártja a legnagyobb ellenzéki erő. A korábbi miniszterelnök elutasítottsága örökkévalónak látszik, népszerűségi mutatója idősorosan nagyjából egyenes vonal, hiába erősödött pártja az ellenzéki térfélen.
Hogy a Fidesz biztosan ezt méri és így tudja, azt jelzi: bármi történik is, bárki érkezik is, azonnal Gyurcsány-bélyeget tesznek rá. Vagyis szerintük az korlátozza egy új szereplő, párt szavazatszerző képességét, ha a volt kormányfőre asszociálnak róla. Gyurcsány fontos kötőanyag a kormánypárti szavazók mobilizálásában is, azaz démonként való föltüntetése segíti a fideszesek urnához hívását. Ha Orbán Viktor választhat, örökké Gyurcsány Ferencet választja ellenfelének. (Az nyilván árnyaltabb kérdés, hogy Dobrev Klára határai hol vannak ebben a politikai játszmában, hiszen a 2019-es EP-választás azt mutatta, a DK-elnök fölötti üvegplafont ő képes áttörni, noha ez nem jelenti azt, hogy az ő személyének nincsenek, ha kicsit följebb is, gyurcsányos korlátai.) Ugyanakkor azt fontos rögzíteni: Orbánnak nem kell választania, mert Gyurcsány építette meg a legerősebb baloldali pártot. Ő tartotta meg olyan pozícióban, hogy a legutóbbi választáson a korábban konkrétan a személye ellenében alakult pártok vele szövetségben indultak, és egyiküket-másikukat lassan a DK tagozatává szelídíti.
Ugyancsak elsőrendű célja a kormánypártnak, hogy együtt tartsa a sok ellenzéki pártot, mert ez kódolja azokat az emberi, politikai és szervezeti konfliktusokat, amelyeket az érintettek láthatóan nem képesek kezelni. Legalábbis az áprilisi választás azt mutatta, hogy
Miért? Azért, mert úgy sokpárti egyeztetések kezdődnek, melyek nyomán a politika közös minimumokra korlátozódik, ebből következik, hogy nem jöhet létre belőle a választópolgárok széles rétegei számára hozzáférhető és átélhető történet. Az összefogás a kölcsönös bizalmatlanságok miatt ráadásul olyan kommunikációs korlátok közé kerül, ami elviselhetetlen versenyhátrány a kortárs politikai versenyben.
Ennek a konstrukciónak az összetartása azért is fontos a Fidesznek, mert így mindenkit össze tud gyurcsányozni. Nem véletlen, hogy az országgyűlési választás előtt is módosítottak egyet a listaállítási szabályokon annak érdekében, hogy lényegében ellehetetlenítsék a kétlistás megoldást.
Mi köze mindennek az önkormányzati választás előrehozásához?
Az önkormányzatok jelentik az egyetlen területet, ahol a baloldal képes volt pozíciókat fogni, ennek nyomán hozzáférni erőforrásokhoz, és a Fideszt legalább lokális szinten megfosztani azoktól. Azaz lettek városok, ahol nem csak az aktuális NER-kedvenc, a Tiborcz-világ építhet, főzhet, tájékoztathat. Ugyanakkor e hatalomszerzés szükséges feltétele volt a baloldali ellenzék együttműködése. Hogy aztán persze a hatalomgyakorlás során számos helyen szétessen majd a gyönge koalíció, ami amúgy papírforma: a magyar politikai kultúrában legalábbis hihetetlen lenne hatpárti formációk tartós összetartása.
Csakhogy a sorozatban negyedik kétharmad után az összes baloldali ellenzéki párt összerogyott, a Jobbik egyenesen atomjaira hullott. Szinte mindenki bejelentette, hogy külön méreti meg magát a 2024-es európai parlamenti választáson. Ennek az lenne a jelentősége, hogy az érintettek valódi társadalmi támogatottságát, szavazatszerző képességét öt év után végre ismét bemérnék. Ennek az ellenzék szervezeti átalakulása szempontjából azért lehetne jelentősége, mert ha a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd egy/néhány százalékos törpepártként azonosítva mandátum nélkül maradna, akkor világossá válna: a DK és a Momentum mehet tovább az úton, és a demokratikus legitimáció hiánya tárgyalásképtelenné tenné a parlamenti frakciójukat leginkább alkuknak, nem pedig választóknak köszönhetően alakító pártokat.
A Fidesz forgatókönyve tehát, hogy úgy javítja esélyeit az önkormányzati választáson, hogy közben megakadályozza ellenzéke tisztulását.
Miért jó a Fidesznek, ha egyszerre van a helyhatósági és az EP-választás?
A Fidesz újra nehéz ciklust fut, bizonyos értelemben a legnehezebbet, hiszen most gazdasági válság súlyosbítja a mindennapokat. Ezért duplán történelmi az ellenzék áprilisi veresége, mert elmulasztotta az esélyét, hogy politikai nyomást tegyen a kormánypártra, és lefelé faragja támogatottságát. Ehhez az kellett volna, hogy legalább szoros eredményt érjen el a választáson.
A Fidesz legnagyobb versenyelőnye ebben a helyzetben a párt egysége és magáról elbeszélt tudása. Jól látható volt a háborúval terhelt kampányidőszakban, hogy kormányzóképesség és biztonságteremtés ügyében a választók nem tartják megfelelő alternatívának az ellenzéket. A Fidesz nyilván megint olyan helyzetet beszélne el, melyben Brüsszel törekvéseitől, a gazdasági válság súlyosabb következményeitől kell megvédeni a magyar embereket, miközben a nemzetközi elit és Soros György katonái, háborúba, kockázatba, drágulásba, kiszolgáltatottságba terelnék a népet. Így a Fidesz országos és központi, lényegében „országgyűlési EP-kampányt” tudna futtatni 2024 májusában, hogy a választók minden papíron a nagy kép alapján ikszeljenek, ne érvényesítsék egyéb szempontjaikat, ne adjanak protestszavazatot, ne kerüljenek fókuszba helyi ügyek és így tovább. Ezzel a megoldással képes lehet demobilizálni az ellenzék bizonytalankodó szavazóit, miközben maximalizálja saját táborát. Ráadásul mindezt egyszer kell tennie, azaz nem vagy sokkal kisebb kitettséggel kényszerül olyan csataterekre és témákra, melyekben rosszabb a helyzete.
Fontos, hogy a módosítással ők is a mostani helyzetből indulnak ki, azaz nyilván azt feltételezik, hogy a ciklus feléig érdemben nem változik Orbán szavazatszerző képessége és az ellenzék töredezettsége. Fordított helyzetben akár a pártjuknál jóval népszerűbb fideszes polgármeseterek is rosszul járhatnak a módosítással, márpedig vannak ilyen bőséggel Zalaegerszegtől Székesfehérvárig, akik bizonyára szívesebben beszélnének saját eredményeikről, mint országos (európai) ügyekről.
A párt alapföltevése, hogy az ellenzéknek össze kell fognia, hogy megtartsa önkormányzati hatalmi pozícióit. Ha ez igaz, akkor
Ha az ellenzék végül összefog, és egy listán indul (ennek zéró a valószínűsége), akkor máris mondhatja: ezek ugyanazok (és persze: Gyurcsány listája). Ha az EP-választáson külön listákon, de az önkormányzatokban együtt vetélkednek, akkor olyan káosz jön létre, ami kényelmes retorikai pozíciót teremt a Fidesz számára, hiszen: összevesznek és összefognak, együtt és külön indulnak, ezekre semmit nem szabad rábízni, azt sem tudják, ki kivel van.
Valójában pedig minden típusú együttműködés előrevetíti a 2026-os összefogást, ami szintén fontos a Fidesznek, mert nagy előnyt jelent neki, ha az ellenzék ebben a ciklusban nem tudja csökkenteni a szereplők számát, azaz továbbra is öt-hat-akárhány formáció érdek- és politikaegyeztetésére lenne szükség a versenyképesség megteremtéséhez. Egyébiránt e logika alapján a Fidesz további szereplők megteremtésében is érdekelt, azaz evidencia, hogy a levegőbe csapnának, ha megalakulna Márki-Zay Péter saját pártja.
Mit jelent ez a Fidesz-forgatókönyv az ellenzéknek?
Valójában csak az ellenzék vezető pártjai állnak stratégiai dilemma előtt. Elvégre a kis pártok mást sem tesznek majd, mint hangoztatják, hogy az együttműködésnek nincs alternatívája, hiszen mivel nincs országos támogatottságuk, érdemi szervezetük, a legjobb esélyük helyet kapni egy szélesebb körű összefogásban, így megtartani pozícióikat, amelyeknek a száma messze meghaladhatja támogatottságukat. Eddig ezen a logikán mentek a résztvevők, és ez néha már-már demokráciaelméleti problémákat vetett fel, elvégre olyan frakciók vannak a törvényhozásban, melyekről biztosan tudjuk, hogy a képviselőcsoport alakításához egyébként elvileg szükséges társadalmi támogatottságuk nincs meg.
A nagyobb (értsd: a parlamenti küszöb környékére vagy fölé mért) pártok, azaz jelenlegi tudásunk szerint a DK és a Momentum előtt két út áll. Az egyik, hogy az esélyek maximalizálása érdekében tartják az eddigi politikát, és ha erőfölényüket jobban érvényesítve is, de megegyeznek a kispártokkal, és fenntartják a szövetségi politikát a jelenlegi formájában.
A másik, kockázatos stratégia, hogy a nagyok egymással egyeznek meg, és futják a rizikóját annak, hogy az ellenük esetleg elinduló kispártok értékes százalékokat visznek el, noha ez a veszély annyiban korlátozott, hogy elégséges számú jelöltje amúgy sem lenne a kispártoknak. Nem szólva arról, hogy ebben az esetben szinte biztosan a nagyobb kettős felé gravitálnának további szakadár politikusok, azaz lennének, akik városuk, mandátumok, vagyis politikai jövőjük megtartása érdekében csatlakoznának a DK-hoz vagy a Momentumhoz.
Ennek az egésznek, ugye, az lenne számukra a stratégiai haszna, hogy letisztítanák a pályájukat. Ez nemcsak azért fontos nekik, hogy növeljék saját pártjuk nagyságát, és csökkentsék az alternatívák számát, hanem hogy növeljék politikai értelemben is a mozgásterüket: két fél és érdek könnyebben jut kompromisszumra, mint hat-hét. Ezzel tehát világossá tennék, mely versenyzők mennek tovább 2026 felé, miközben a kispártok pozíciókon, nem szavazókon alapuló érdekérvényesítő erejét elkezdenék eltüntetni. Ennek a stratégiának a fundamentuma az a politikai egyszeregy:
Ez tehát jó eséllyel elvezetne a térfél tisztulásához, elkezdené fölszámolni a pártrendszer töredezettségét. Miközben, mondom, a meglévő pozíciók esetleges elvesztését is kockáztatja.
Az nyilvánvaló, hogy egy ilyen stratégia érvényesítése sem érintené az érinthetetleneket, azaz alkalmazkodna Botka László (Szeged), Szitka Péter (Kazincbarcika), Tóth József (XIII. kerület), de akár Pintér Tamás (Dunaújváros) uralkodásához. Budapest persze külön kérdés, mert ott Karácsony Gergelynek alighanem adnia is kellene azért, hogy kapjon.
Ilyen helyzetben a kispártok esélye jelenleg az idő: azaz ha a „nagyok” ebbe az irányba indulnak, akkor nekik van arra bő egy évük, hogy a küszöb közelébe kússzanak nem egy-egy kutatás, hanem a közvélemény-kutatói konszenzus szerint. Aki az öt százalék körüli szintet eléri, annak van jó esélye az életben maradásra. És ez újabb politikai dilemmát nyit ki: szavazók a legkönnyebben egymástól nyerhetők, azaz az életükért küzdő kispártok a legelkötelezettebb ellenzéki szavazókra hajthatnak majd, ami egyenesen vezet el a radikalizmusig, ami az utóbbi években a börtönnel való fenyegetésben és egyszerű többséggel való alkotmányozás ígéretében csúcsosodik ki, miközben a Fidesz egyre nagyobb többséggel nyeri a választásokat.
Na de végül mi történik majd?
Nyilvánvalóan egyetlen pillanat, esemény is a feje tetejére állíthat mindent.
Ami viszont biztos:
