Belföld

Németh Szilárd a honvédelemtől visszatér a rezsivédelemhez

Fotó: Marjai János / 24.hu
Fotó: Marjai János / 24.hu
Feltár, figyelmmel kísér, javaslatokat fogalmaz meg és kapcsolatot tart a sajtóval kormánybiztosként a fideszes képviselő, aki négy év kitérő után újra a rezsivel foglalkozhat.

Helyesnek bizonyult a Nemzeti Sport előrejelzése: a Honvédelmi Minisztérium (HM) államtitkári székéből négy év után távozó Németh Szilárd ismét korábbi szakterületével foglalkozik majd, miután Orbán Viktor pénteki határozatával a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztossá nevezte ki. Mivel a kormány épp a hadsereg fejlesztésére és a rezsicsökkentés vívmányinak megvédésére hivatkozva hirdetett 2000 milliárd forintos megszorítást, mondhatni, hogy Németh – aki 2013-tól már volt a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője – nem csak hogy nem maradt pozíció nélkül, de egyik stratégiai ágazatból a másikba került.

A határozat alapján a feladata, hogy feltárja a rezsiköltségeket befolyásoló hazai tényezőket, figyelemmel kísérje a rezsicsökkentést befolyásoló nemzetközi folyamatokat, javaslatokat fogalmazzon meg a rezsicsökkentés fenntartásáért, figyelemmel kísérje a Rezsicsökkentési Alap felhasználását, és javaslatokat fogalmazzon meg azzal kapcsolatban, valamint a rezsicsökkentéssel elért eredmények megismertetése céljából kapcsolatot tartson a sajtóval.

Mint ismert, az ötödik Orbán-kormány megalakulásával Benkő Tibort a HM élén Szalay-Bobrovniczky Kristóf váltotta, egyúttal a tárcához került a megszűnő Emberi Erőforrások Minisztériumától a sport felügyelete is. Ezt Schmidt Ádám jogászra bízták, aki a miniszterelnök sportügyi főtanácsadója volt, és a Nemzeti Sport cikke szerint a Magyar Olimpiai Bizottságnál az országgyűlési választási előtt lezajlott vezércsere mögött „részben az ő befolyását sejtik”.

De Szabó Tünde eddigi sportállamtitkár sem marad megbízatás nélkül. A korábbi úszó, nyíregyházi parlamenti képviselő az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos lett. A kormánypárti képviselők közül

  • Bányai Gábor a dél-alföldi,
  • Móring József a dél-dunántúli,
  • Czunyiné Bertalan Judit az északnyugat-magyarországi,
  • Láng Zsolt a közép-magyarországi térség fejlesztéséért felel majd.

A miniszterelnök további kormánybiztosokat is kinevezett: Bogdán Tibor a gazdasági versenyképesség jogi feltételrendszerének erősítéséért, Vágujhelyi Ferenc NAV-elnök a Magyar Államkincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatvagyonának optimalizálásáért, Fodor Gergely a Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokért, Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért, Wáberer György a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felel, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a hazai kommunikációért és az országmárka kialakításáért felelős kormánybiztos lett,  Tuzson Bence feladata a dereguláció (az állami szabályok csökkentése), Ovádi Péteré az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozása és végrehajtása, Káel Csabáé pedig mozgóképipar fejlesztése. Ruszó Gyula kormánybiztosként az indonéz közúthálózat útdíjfizetési rendszerének létrehozása és fejlesztése ügyében Magyarország által biztosított szakmai támogatásokért illetékes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik