Belföld

Agyonverte és elásta az udvarában a holland üzlettársát egy férfi, négy év után került elő a holttest

police.hu
police.hu

Elfogták a rendőrök azt a szigetszentmiklósi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy négy évvel ezelőtt megölte, majd elásta az udvarában a holland üzlettársát.

A külföldi férfi hozzátartozója két évvel ezelőtt jelezte a budaörsi rendőröknek, hogy nem tud kapcsolatba lépni a rokonával. A nyomozás során feltérképezték a holland férfi kapcsolatrendszerét és kiderült, hogy a 68 éves Z. Józseffel évtizedes üzleti és baráti kapcsolatban állt.

Közös cégeik voltak Magyarországon és Németországban is. Kiderült, hogy a holland férfit 2018 óta nem látta senki, az üzlettársa pedig mindenkinek azt mondta, hogy barátja külföldön tartózkodik.

A rendőrök felvették a kapcsolatot a német és a holland hatóságokkal, telefontársaságokkal, pénzintézetekkel, ám a férfinek semmi nyomát nem találták, ezért az volt a gyanújuk, hogy bűncselekmény áldozata lett, ezért bűntetőeljárást indítottak az ügyben.

police.hu

A feltárást megelőző terepkutatást május 25-én kora este kezdték meg, először tetemkereső kutyával. Az eb viselkedése egyértelmű volt, jelzése helyén először markolóval, majd ásókkal, lapátokkal folytatódott a terület megtisztítása. Közel három órával később, egy méter mélyről került elő az első bizonyíték, egy emberi koponya.

police.hu

A gödör kiásása után sikerült felszínre hozni a holttestet, amelyet soron kívül igazságügyi orvosszakértői vizsgálatokra szállítottak. Halálának pontos okára, idejére majd a szakértő adhat választ.

A helyszíni szemlével párhuzamosan zajlott a ház tulajdonosának előállítása, majd kihallgatása is. A 68 éves Z. József beismerte, hogy 2018 tavaszán megölte, majd elásta a korábbi üzlettársát. Elmondása szerint anyagi természetű dolgokon vesztek össze, ordibáltak egymással, a vita hevében pedig meglökte barátját, aki legurult a lépcsőn.

police.hu

Feje vérzett, de lábra állt, mire Z. József felkapott egy betonvasat és 2-3 alkalommal lesújtott rá, illetve ahogyan ő fogalmazott: „kétszer, háromszor megkínáltam a vassal”. A feltehetően már halott áldozata testét ezután talicskába emelte, majd az udvari komposztáló gödörbe borította. Földet halmozott rá, majd mindenkinek azt mondta, a férfi külföldre utazott.

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte az őrizetbe vett 68 éves férfi letartóztatását. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik