Belföld

500 főt vertek át egyéves online érettségivel, diplomával, adtak bizonyítványt, csak semmit sem ér

police.hu
police.hu

Néhány év alatt közel 70 millió forintot keresett az a társaság, amely különböző webfelületeken úgy hirdette magát, mint ahol egy év alatt érettségihez lehet jutni. A cég oktatási listájában ezen túl szerepeltek különböző szakképesítések, sőt még diploma is. A száma közel félezerre tehető, de a nyomozók továbbra is várják a becsapottak jelentkezését.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Pénz és Bankkártya Hamisítás Elleni Osztály két éve nyomoz egy magyarországi működési engedéllyel nem rendelkező, egyébként az Egyesült Királyságban bejegyzett céggel kapcsolatban, mely rendszeresen állított ki érettségi bizonyítványokat, míg a vele együttműködő magyar kft. volt az, amely a toborzásokat és a diákok oktatását szervezte.

A hirdetések arról szóltak, hogy náluk érettségi bizonyítvány, különböző szakképesítésekről szóló oklevél, valamint felsőoktatási diploma is szerezhető online oktatás útján. Az érdeklődőket azzal vonzották be, hogy rövid idő alatt bizonyítvány kiállításával kecsegtették őket, sőt voltak olyan képzéseik is, amiket mindössze pár hét alatt abszolválni lehetett.

Az így kiállított angol nyelvű bizonyítványokat, okleveleket, diplomákat már csak honosíttatni kellett ahhoz, hogy adott esetben egy jól fizető állást a delikvens megpályázhasson, vagy továbbtanulhasson.

Az érettségi megszerzését egy éves képzéssel hirdették, és online érettségi vizsgával. Eleinte volt, hogy megtartották a személyes konzultációkat, órákat, de később – különösen a járványügyi helyzetet kihasználva – átálltak az online oktatásra. Onnantól kezdve mind a képzések, mind a számonkérések interneten keresztül zajlottak. Az oktatáson túl külön költségként számolták fel a tanulóknak a rendszerhasználati díjat, amit a webfelületi hozzáféréssel indokoltak.

Az árak egyébként személyenként és időszakonként változtak, ahogy maguk a képzések hosszai is. Hiszen volt olyan diák, aki éveken keresztül kapcsolatban állt az iskolával, de olyan is, aki mindössze alig pár tesztet töltött ki, és már bizonyítványt is kapott.

A kicsalt összegek sértettenként széles skálán mozogtak. A legkisebb összeg 70 ezer forint volt, míg a legmagasabb ennek több mint húszszorosa, vagyis 1,5 millió forint. Ez alapján jelenleg az összes kár 70 millió forint, de a végösszeg – az összes sértett beazonosítását követően – ennél több lehet.  

A tanulni vágyók jóhiszeműségét kihasználó csapat teljesen szervezetten működött. A bizonyítványt kiállító társaság élén ügyvezető igazgatóként az a francia állampolgár állt, aki évek óta Magyarországon él, és hasonló ügyei miatt nem ismeretlen a külföldi hatóságok előtt. H. B. cége olyan bizonyítványokat állított ki, amik teljes mértékben megfeleltek egy hiteles okiratnak: a papírokon a cég pecsétje, europass logó, QR kód, valamint hologram is szerepelt.

Csak éppen kiderült, a társaság nem volt jogosult sem a vizsgáztatásra, sem a bizonyítványok kiállítására. A diákok beszervezését az a székesfehérvári nő végezte, aki a cég hirdetéseiért is felelt. M. R. annyira rámenős volt, hogy sok ügyfél az ő rábeszélésére vetette bele magát a tanulásba. Volt, aki pár hónap különbséggel érettségit, alapdiplomát és mesterképzésről szóló diplomát is kapott.

Az érettségiztetés – ahogy az oktatás is – online úton zajlott, vizsgabizottság nélkül. A diáknak elég volt egy kamera előtt ülve elmondania a tételét, majd a felvételt a rendszerbe feltölteni. Volt olyan tanuló, aki épp mallorcai nyaralása közben szerezte meg ilyen módon az érettségijét. A csapat adminisztrátora titkárnői funkcióban a szintén székesfehérvári Sz. ZS. volt, a csapat – mondhatni – mindenese az ugyancsak fehérvári F. Cs., míg informatikusa a budapesti S. G. N.

A KR NNI nyomozói még múlt hónapban ütöttek rajta az ötfős társaságon, majd valamennyi tagnál kutatást tartottak, és lefoglaltak mindent, ami a csapat bűnösségét alátámasztja. Így a listán szerepelnek számítógépek, telefonok, pendrive-ok, pecsétek, hologramok, jegyzetek és rengeteg elektronikus adat is. A rendőrök többek között nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsították meg a három férfit és a két nőt, akik valamennyien szabadlábon védekeznek.

A nyomozók gyanítják, hogy az általuk beazonosított sértetteken túl – akiknek száma közelít a félezerhez – vannak olyanok, akik ez idáig még nem kerültek a rendőrség látókörébe, és egyelőre nem szerepelnek sértettként az ügyben. Ezért a KR NNI azt kéri, hogy akiket a fenti módon becsaptak, és az alábbiakban olvasható webfelületek valamelyikén bármilyen képzésre regisztráltak, és bármekkora összeget is fizettek be, azok jelentkezzenek a BorossD@nni.police.hu e-mail címen.

A fentiekben részletezett ügy okán felhívják a figyelmet arra, hogy mindenki legyen körültekintő, mikor egy képzést nyújtó intézményt kiválaszt. Előzetesen mindig érdemes arról tájékozódni, hogy az adott intézmény jogosult-e oktatásra, illetve bármiféle bizonyítvány kiállítására.

Azt pedig tartsák szem előtt, hogy hazánkban a középiskolai tanulmányok sikeres befejezése előtt sikeres érettségi vizsga nem tehető. Az érettségi vizsga pedig online formában nem szervezhető, azt vizsgabizottság előtt kell abszolválni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik