Belföld

Felfüggesztettet kértek az MSZP volt fővárosi alelnökére, Sz. Jánosra hűtlen kezelés miatt

Felfüggesztett szabadságvesztést kért a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az MSZP volt fővárosi alelnökére, Sz. Jánosra hűtlen kezelés miatt.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség meg nem nevesített tájékoztatása szerint az ügyészség még kilenc évvel ezelőtt emelt vádat az MSZP egykori fővárosi alelnöke, majd a csepeli önkormányzat ingatlankezelő cégének volt vezérigazgatója ellen, aki 2007. augusztus és 2008. áprilisa közötti időben négy felújított önkormányzati lakást a jogszabályi feltételek hiánya ellenére, a piaci ár helyett szociális alapon adott bérbe – többek között a kerületi rendőrkapitánynak – mellyel, mintegy 1,3 millió forint vagyoni hátrányt okozott a tulajdonos önkormányzatnak.

Mindemellett a cégvezető 2007 és 2010 közötti időben nem kötött szerződést az önkormányzat egyik sporttelephelyét bérlő helyi sportegyesülettel a bérleti szerződés lejártát követően. A sportlétesítményt az egyesület, mintegy 38 hónapon keresztül díj fizetés nélkül használta, az önkormányzatnál mintegy 780 ezer forintos vagyoni hátrány keletkezett amiatt, hogy a cégvezető nem tett intézkedést új bérleti szerződés megkötésére.

Az ingatlangazdálkodási közgazdász végzettségű volt politikust  a Budai Központi Kerületi Bíróság 2020 novemberében elsőfokon felmentette az ellene emelt vád alól, de az ügyész bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért fellebbezett.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék idén januárban bűnösnek mondta ki a volt vezérigazgatót folytatólagosan, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében és 600 ezres pénzbüntetést szabott ki rá. 

Az ügyész súlyosabb büntetésért, míg a volt csepeli politikus és védője felmentésért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a harmadfokú eljárásban próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kért Sz. Jánosra azzal, hogy utasítsák el a védelmi fellebbezéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik