Belföld

Két ciklus összes képviselőjét kihallgatta a NAV egy badacsonyi turizmusprojekt miatt

Olvasói kép
Olvasói kép
Az adónyomozók a választás után egyenként idézték be a badacsonytomaji képviselő-testület korábbi és mostani tagjait.

A 24.hu információi szerint az adónyomozók a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Veszprém megyei központjába idézték be, és ott az elmúlt hetekben egyenként ki is hallgatták a badacsonytomaji önkormányzat valamennyi jelenlegi és előző ciklusbeli képviselőjét. A kihallgatás-sorozat az országgyűlési választás után, április 5-én kezdődött, és közel két héten át tartott.

Az adóhatóság a 2,4 milliárdos Tátika-projekt szabálytalanságait vizsgálja.

A 24.hu tavaly januárban írta meg, hogy jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával rendőrségi nyomozás indult egy nagy összegű uniós turizmusfejlesztési támogatás felhasználásával kapcsolatban.

Badacsonytomaj 2018-ban, az előző önkormányzati ciklusban kapott pénzt arra, hogy az egykori Tátika étterem ’60-as évekből származó, nemrégiben műemlékké nyilvánított betonépületét és a környező tóparti sétányt felújítsa. A pályázati kiírás szerint a fejlesztéssel két év alatt, 2020 őszére kellett volna elkészülni, csakhogy a munkálatok annyira megcsúsztak, hogy még idén év elején is csak a bontási munkáknál tartott a beruházás, azóta pedig le is állt.

A projekt miatt először a Közbeszerzési Döntőbizottság marasztalta el az önkormányzatot. A 2020-as határozat 6 millió forintos pénzbüntetést szabott ki az önkormányzatra, mert Krisztin N. László polgármester a pályázati pénzből a település jegyzőjének és több városházi alkalmazottnak milliós nagyságrendű összegeket fizetett ki projektmenedzsment címén, miközben a beruházásnak volt saját projektmenedzser-cége. A GINOP-pályázatból indított projekt intézésére 2019-ben maga Krisztin polgármester kötött szerződést egy, a feladatra kiválasztott vállalkozással, az Önkormányzati Fejlesztési- és Projektiroda Kft.-vel (ÖFP).

Az önkormányzat jegyzője, Wolf Viktória, akinek 5,5 milliós szerződése volt nyomozás alatt álló projektben, tavaly nyáron jelentette be, hogy felmondott Badacsonyban, de távozott a hivatalból Krisztin polgármester pályázatokért felelős munkatársa is.

A nyomozóhatóságot eredetileg a polgármester korábbi helyettese, Orbán Péter kereste meg (ő egyébként a 2019-es önkormányzati választáskor indult a polgármesterségért, de 63,5:35,5 százalék arányban alulmaradt). Az egykori alpolgármester, aki 2014 és 2019 között töltötte be a posztot, két éve tett feljelentést a rendőrségen, majd az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának, az OLAF-nak is jelezte, hogy szerinte gondok vannak a település legnagyobb költségvetésű projektjével.

A bejelentés nem volt hatástalan: az OLAF emberei tavaly helyszíni ellenőrzésen jártak a badacsonyi városházán, a magyar vizsgálatot pedig a NAV vette át a rendőröktől. Az adónyomozók 2021 júniusában jelentek meg a polgármesteri hivatalban, és egyúttal házkutatást tartottak Krisztin N. László otthonában is. A hírek szerint a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága akkoriban már költségvetési csalás gyanújával vizsgálódott.

Laposa Bence, az önkormányzat korábbi tagja a 24.hu-nak megerősítette, hogy képviselőtársaival együtt őt is kihallgatták Veszprémben. Az ismert borász azt mondta, az adónyomozók arra voltak kíváncsiak, hogy a testületnek volt-e tudomása az összességében több tízmilliós pénzosztásról, illetve azt kérdezték, hogy született-e olyan önkormányzati döntés, amely felhatalmazást adhatott a projektmenedzseri szerződések megkötésére. Laposa közölte, a képviselők mindkét kérdésre nemmel feleltek, ő pedig azt is elmondta a nyomozóknak, hogy személy szerint fájlalja, hogy olyan időszakban játszották ki a testületet, amikor úgy tűnt, nagyon egységes a csapat, és mindenki időt, energiát nem kímélve igyekszik hozzájárulni a fejlesztések megvalósításához.

Az ügy szerteágazó vizsgálatáról nemrég a 4200 tagú badacsonyi Facebook-csoportban is jelentek meg információk. Az ÖFP Kft. ügyvezető igazgatója, aki a jelek szerint maga is részt vett a hatósági meghallgatásokon, egyértelműen Krisztin polgármestert tette felelőssé a kialakult helyzetért.

Olyan dolgokat, amelyek Badacsonytomajon láttak napvilágot, sehol máshol nem tapasztaltam. Szégyent hozott Krisztin a településre és mindenkire, akivel együtt dolgozott a kérdéses projektekben. Nem elég, hogy a saját maga és a volt jegyzője ostobasága miatt több embert magukkal rántottak a sárba, de még a saját testületét, és kollégáit is átdobta a palánkon

– írta Vörös Adrienn a BBB-csoportban, hozzátéve, hogy „olyan nevek kerültek a NAV nyomozók látókörébe, olyan nevek várnak tisztázásra”, akiknek nem szabadott volna az ügybe keveredni.

A Veszprém megyei 3-es választókörzetben a parlamenti választások előtt a kormánypárt lecserélte a korábbi országgyűlési képviselőjét. A Fidesz Fenyvesi Zoltán helyett Navracsics Tibor indította a Tapolcát, Ajkát és Sümeget is magában foglaló körzetben. A döntésben állítólag szerepe volt annak is, hogy Badacsonytomajon egymást érték a botrányok és a vizsgálatok, Fenyvesi pedig közismerten jó viszonyt ápolt a település polgármesterével. Az ügy politikai hatását alátámasztja, hogy Badacsonytomajon április 3-án végül az ellenzék több szavazatot kapott, miközben Navracsics jelentős többséggel, 50,7-44,5 százalékos aránnyal nyerte a körzetet Rig Lajos ellenzéki jelölttel szemben.

A 24.hu megkereste a várost húsz éve irányító Krisztin N. László polgármestert is a vizsgálattal kapcsolatban. Kérdéseinkre azonban egyelőre nem érkezett válasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik