Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a sajószentpéteri férfit, aki szétkaszabolta a nagyapját az élettársával azért, hogy megszerezzék a lottónyereményét és a megtakarított pénzét. A férfi 40 a nő 35 év elteltével bocsátható a leghamarabb feltételes szabadságra.
A vádirat szerint a pár Sajószentpéteren a férfi édesanyjának a lakásában lakott, azonban állandó anyagi nehézségeik voltak. Alkalmi munkákból éltek, gyakran a férfi anyja adott nekik pénzt arra, hogy megéljenek. Tudomásuk volt arról, hogy a férfi 83 éves nagyapja szintén Sajószentpéteren egyedül él, magas nyugdíjat kap, takarékos és korábban egymillió forintot nyert a lottón, amelyet otthon tart.
Elhatározták, hogy megszerzik a pénzét, ezért először azzal próbálkoztak, hogy megijesztik és így rábírják arra, hogy idősotthonba költözzön. Ezért két évvel ezelőtt megrongálták a nagypapa házát, és kővel betörték az egyik ablakát, amivel több mint ötvenezres kárt okoztak neki. A nagyapa valóban megijedt, de még így sem költözött véglegesen az idősotthonba.
A férfi bemászott a portára, csengetett az ajtón, követte őt a nő is, aztán betörték az egyik hátsó ablakot, és azt kifeszítve bejutottak az épületbe. Kutatni kezdtek, de nem találtak pénzt. Eközben a nagypapa a hálószobában aludt, és nem ébredt fel a zajokra.
A nő úgy gondolta, hogy az idős férfi csak úgy tesz, mintha aludna, és attól tartva, hogy majd felismeri őket, felszólította a férfit, hogy vágja fejbe. A férfi unokája ekkor bevitt egy metlaki darabot az udvarról, és azt rádobta az idős férfi fejére. Ekkor viszont a támadók pánikba estek, és mindketten a kést egymásnak átadva, mintegy 20 alkalommal fején és mellkasán megszúrták a férfit, és nagy erővel négyszer is elvágták a nyakát.
A törvényszék mindkét vádlottat négy bűncselekményben mondta ki bűnösnek, amelyeket társtettesként követtek el: aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, éjjel, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettében, és felfegyverkezve, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablásban, valamint rongálásban is. A brutális párt tíz évre eltiltották a közügyektől is.
A bíróság súlyosító körülményként értékelte mindkét terhelt kitartó szándékát, a bűncselekmények többszörös halmazatát és kiemelt tárgyi súlyát, továbbá a férfi esetében azt is, hogy a hozzátartozója sérelmére követte el a cselekményeket. Az ügyész, a terheltek és a védőik is három nap gondolkodási időt tartottak fent a nyilatkozatuk megtételére.