Belföld

Jogos védelemre hivatkozik a bajóti nő, aki baltával agyonverte, majd felgyújtotta újévkor a párját

Továbbra is letartóztatásban maradhat az a 37 éves bajóti nő, aki újév első napján, baltával agyonverte, majd felgyújtotta a huszonhat évvel idősebb élettársát.

Dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a nő ténybeli beismerő vallomást tett a vallomása során és jogos védelemre hivatkozott.

A nő ittasan összeszólalkozott a 63 éves párjával, majd nagy erővel, ököllel és baltával is fejbe vágta. Ezt követően egy kabáttal letakarta a férfi felsőtestét, fahasábokat és papírt tett a kabát alá, majd felgyújtotta az ekkor már eszméleténél nem lévő és nem mozduló áldozatát, és elhagyta a helyszínt.

police.hu

A férfi a koponyájára mért többrendbeli, nagy erejű erőbehatás miatt keletkező nyílt agyroncsolódásban meghalt. A főügyészség arra tett indítványt, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye miatt hosszabbítsák meg két hónappal a nő letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik