Belföld

Kovács Zoltán: Magyarország a legerősebb támogatója Ukrajna szuverenitásának

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Magyarország békepárti, és a kormány minden arra vonatkozó nyomásnak ellen fog állni, hogy Ukrajnának fegyvereket szállítson – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában.

Kovács Zoltán azt mondta:

az a mandátum, amelyet a békevágy és a békére törekvés szellemében adtak a magyar választók a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek, tovább erősíti a kormány – már a háború kitörése óta – vallott felfogását.

Az államtitkár felidézte, hogy az ukrajnai háború kitörése előtt Orbán Viktor miniszterelnök is járt Moszkvában a békés rendezés érdekében, és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is rengeteget tett azért, hogy Magyarország a lehetőségeihez képest tűzszünetre sarkallja a feleket.

Annak kapcsán, hogy bekérették a külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét, Kovács Zoltán azt hangsúlyozta: a diplomáciai, külpolitikai véleménynyilvánításnak vannak korlátai, ráadásul ez most együtt járt a magyarországi választásokba való beavatkozással. Erre volt reflexió ez a lépés – mondta.

Kovács Zoltán kiemelte: Magyarország a legerősebb támogatója Ukrajna szuverenitásának. Magyarország nemzetbiztonsági, nemzetstratégiai, nemzeti érdeke, hogy egy szuverén állam legyen tőlünk keletre.

Az államtitkár példamutatónak nevezte Magyarország összefogását, köztük az állami és civil szervezetek összefogását, ahogy az Ukrajnából érkezett menekülteknek segítettek.

Ezek mind annak bizonyítékai, hogy Magyarország elkötelezett Ukrajna területi integritása, szuverenitása mellett, és segít bárkinek, aki onnan elmenekül

– jelentette ki.

Kovács Zoltán kitért arra is, hogy “vannak olyan valóságok”, amelyeket meg lehet kérdőjelezni, de meghatározzák Magyarország viselkedését. Ilyen például az energiafüggőség, amelyet megörökölt a kormány – mondta, megjegyezve: ez a kormány tette a legtöbbet az energiafüggőség lazítása, az alternatív útvonalak kiépítése érdekében.

Az államtitkárt az M1 aktuális csatornán is kérdezték egyebek mellett a magyar választási eredményt ért nemzetközi kritikákról. Kovács Zoltán kiemelte: lehet vitatkozni a Fidesz-KDNP felfogásával, de a magyar emberekkel nem. Vasárnap olyan egyértelmű véleményt nyilvánítottak a magyar választók, amellyel nem lehet vitatkozni – szögezte le.

A Magyarország ellen indított uniós eljárás kapcsán úgy fogalmazott,

a baloldali politikai motiváció alapján cselekvő európai intézményrendszernek is fel kellene ébrednie, hogy tarthatatlan és alaptalan az az álláspont, amit eddig képviseltek.

Az államtitkár szerint a választási eredmény is jelzi, hogy Magyarország sikeres ország, és a közösen elért eredményeket nem lehet elvitatni. Ezzel szemben volt egy értékmentes, víziómentes, magát baloldali összefogásnak nevező tömörülés, amelynek egyetlen célja a hatalom megszerzése volt, de arról fogalmuk sem volt, hogy mit akartak volna vele kezdeni.

Kovács Zoltán felhívta a figyelmet a gyermekvédelmi népszavazás eredményére, rámutatva, soha nem adtak le “egy irányba” ennyi szavazatot.

Kapcsolódó
Páratlan eredmény született a népszavazáson egy Vas megyei faluban
Szinte mindenki igennel szavazott a kérdésekre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik