A következő élő közvetítés része A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe

Karácsony szerint is a háborúról és a békéről szól a mai választás

Kérdés azonban, hogy ki áll a háború oldalán

– tette hozzá a főpolgármester, aki szerint most választani lehet, hogy az ország a történelem jó vagy rossz oldalára akar-e kerülni.

Karácsony Gergely, miután vasárnap Budapest XIV. kerületében, az Örökzöld óvodában leadta szavazatát, újságírók előtt kiemelte, hogy sokan érkeznek voksolni, ezzel együtt tudják biztosítani a tiszta szavazás feltételeit, hiszen minden szavazókörben ott vannak.

Arra a kérdésre, hogy miként szabályoznák hatalomra kerülésük esetén a határon túli magyarok szavazati jogát, Karácsony azt mondta, mivel arról csupán kétharmados többséggel lehet dönteni, nem valószínű, hogy hozzá tudnak majd nyúlni a témához a választás után, nincs esélye ugyanis annak, hogy bármelyik oldalon kialakuljon ilyen többség.

Hozzátette, hogy az ellenzéki pártok is meg akarják őrizni a határon túli magyarok választójogát, de a szisztémát átalakítanák. Úgy vélekedett, hogy speciális mandátumot kellene adni a határon túli magyaroknak.

A főpolgármester végül közölte, hogy összesen tíz X-et húzott be a szavazófülkében, érvénytelenül voksolt ugyanis „az úgynevezett népszavazáson”, ami szerinte inkább népámítás.

Mohos Márton / 24.hu
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik